Keresztény templom mellett robbantottak Kairóban - nyilatkozatokkal frissítve

A támadás elkövetőjeként egyelőre egy szervezet sem jelentkezett.
    
A robbanás az egyiptomi főváros Abasszíja körzetében fekvő Szent Márk-katedrális szomszédságában található Szent Péter-templomban történt mise alatt - közölte egy rendőrségi forrás az EFE spanyol hírügynökséggel.
    
A Szent Márk-katedrális az egyiptomi kopt keresztény egyház központja és II. Teodor kopt pápa székhelye.
    

A rendőrök lezárták a több templomnak otthont adó környéket, és lehetséges támadók, illetve további robbanóeszközök után kutatnak. A helyszínre mentők is érkeztek.

Pénteken egy biztonsági ellenőrzőpontnál robbant pokolgép a gízai piramisok közelében, a támadásban legalább hat rendőr életét vesztette, és többen megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az addig viszonylag ismeretlen Hazm Mozgalom jelentkezett.

A Sínai-félsziget északi részén az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik helyi csoportja, az Anszár Bajt al-Makdisz is aktív, amely Kairóban és más nagyvárosokban is követett már el támadást. A szélsőségesek akcióiban Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013-as megbuktatása óta több száz katona és rendőr vesztette életét. Ugyanakkor a civilek és a keresztények elleni támadások nem számítanak megszokottnak Egyiptomban.

Frissítés: Orbán Viktor: minden segítséget megadunk

Orbán Viktor miniszterelnök táviratban fejezte ki részvétét II. Tavadrosznak, a Kopt Ortodox Egyház vezetőjének és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőnek a kairói kopt keresztény székesegyháznál elkövetett merénylet miatt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

"Mély megdöbbenéssel értesültem a kairói Szent Péter kopt templomban ma reggel elkövetett, számos emberéletet követelő terrortámadásról. Egy olyan barátságos és a vallások békés egymás mellett élését hirdető közösséget ért ma, a karácsonyra való felkészülés közepette támadás, amelynek szeretetet és békét hirdető szellemiségéről személyesen is megbizonyosodhattam"

- írta a kopt pápának Orbán Viktor.

Hozzátette: "biztosíthatom, hogy Magyarország és a magyar kormány a keresztény értékek szellemében kész minden segítséget megadni a kairói kopt közösségnek a károk helyreállításában. A magyarok nevében szeretném együttérzésemet kifejezni az áldozatok hozzátartozóinak és az egyiptomi keresztény közösségnek."

Az egyiptomi elnöknek küldött táviratban Orbán Viktor kifejtette: ami történt, súlyos támadás a békében együtt élő egyiptomi muszlim és keresztény közösség és minden egyiptomi ember ellen.

"Magyarországon nagyra értékeljük elnök úr erőfeszítéseit a terrorizmus elleni küzdelem terén, mellyel nemcsak Egyiptom, de egész Európa számára életbevágóan fontos szolgálatot tesz"

- fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor - mint írta - személyesen is nagyra becsüli, hogy az elmúlt években Szíszi elnök mindent megtett az egyiptomi keresztény közösség védelme érdekében.  

"Biztosíthatom, hogy Magyarország és a magyar kormány továbbra is elkötelezetten támogatja az egyiptomi népet és elnök urat a nemzetközi terrorizmus elleni harcban" - zárta táviratát Orbán Viktor.

A Jobbik mélyen elítéli a kairói keresztényellenes támadást

A Jobbik Magyarországért Mozgalom fájdalommal értesült a most vasárnap Kairóban, a kopt egyház központja, a Szent Márk-katedrális közelében történt robbantásról, mely legalább 25, a vasárnapi szentmisén részt vevő ember halálát okozta. A brutális támadást, mely éppen a karácsony előtti várakozás időszakában érte a kopt közösséget, a leghatározottabban elítéljük, az áldozatok családja felé pedig őszinte részvétünket fejezzük ki – írta vasárnap esti közleményében Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő.

A jobbikos politikus azt írta, noha a támadók kilétére mindeddig nem derült fény, aggodalomra okot adónak tartják, hogy az elmúlt években határozottan erősödött a keresztényellenesség a Közel-Keleten, valamint hogy az az Iszlám Állam, mely kétezer éves keresztény közösségek lemészárlásáért felelős, Egyiptom és a vele szomszédos Líbia területén is aktív.

Bízunk benne, hogy a terroristák, bárkik is legyenek, nem bírják az egyiptomi társadalom támogatását, és kilétükre hamarosan fény derül, a kopt keresztény közösség pedig a jövőben szabadon és békében gyakorolhatja hitét. Keresztény emberekként üdvözöljük egyúttal a szunnita iszlám legnagyobb vallási iskolája, az al-Azhar által kiadott közleményt, melyben hangsúlyozták, hogy a békés emberek elleni támadás ellentétben áll az iszlám előírásaival.

A Jobbik kéri az egyiptomi kormányt és az egyiptomi embereket, hogy szálljanak szembe a minden vallást meggyalázó terroristákkal, egyúttal felszólítja az európai kormányokat, köztük a magyar kormányt is, hogy tegyenek meg mindent a Közel-Keleten élő keresztények biztonságának szavatolása és közösségeik védelme érdekében.