Kilenc emberes Arsenalt vert meg a Chelsea

A címvédő Chelsea hazai pályán 2-0-ra legyőzte a meccset kilenc emberrel befejező Arsenalt.

Az első félidő hajrájában Diego Costa és Gabriel szóváltásba keveredett, utóbbi végül piros lapot kapott, így az Arsenal emberhátrányban kezdte a második játékrészt. A fordulást követően az 53. percben Kurt Zouma fejesével vezetéshez jutottak a házigazdák, az éppen a Chelsea-től érkezett kapus, Petr Cech már nem ért le a bal alsó sarokba. A 79. percben kilenc emberre fogyatkozott az Arsenal, mivel Santi Cazorla egy rossz ütemű becsúszás után megkapta második sárga lapját is. A hajrában Eden Hazard megpattanó lövése pecsételte meg a vendégek sorsát.
 
José Mourinho bajnokcsapata nagyon rosszul rajtolt, az első öt találkozójából csupán egyet tudott megnyerni, de most feljebb lép a tabella 17. helyéről.
 
A vasárnap pályára lépő Liverpool számára rossz hír, hogy Jordan Henderson csapatkapitány a pénteki edzésen csonttörést szenvedett a jobb lábfejében, így legalább két hónapra harcképtelenné vált.