Kína tovább támogatja az oroszokat, most épp az ukránokkal való tárgyalásokban

Kína tovább támogatja az oroszokat, most épp az ukránokkal való tárgyalásokban

Ahogy arról beszámoltunk, Vlagyimir Putyin azután közölte, hogy Oroszország hajlandó magas szintű tárgyalásokat folytatni Ukrajnával, miután egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel. 

Ez a tény is tovább erősítheti a gyanút, amiről például Jeszenszky Géza volt külügyminiszter is beszélt az N1TV-nek, Moszkva azért kockáztatta meg Ukrajna megtámadását, mert számolhat Kína barátságával. S Kína erősebb ellenfél, mint Oroszország - vélekedett a korábbi washingtoni nagykövet. 

Mindenesetre a kínai külügyminisztérium hivatalos közleménye szerint Putyin arról beszélt az egyeztetésen, hogy

"az Egyesült Államok és a NATO hosszú ideje figyelmen kívül hagyta Oroszország jogos biztonsági aggályait, több alkalommal megszegték ígéreteiket, és folytatták a terjeszkedést keleti irányba".

A kínai elnök az MTI szerint elmondta: a helyzet Ukrajna keleti részén rendkívül gyors változáson esett át, amely jelentős aggodalmat keltett a nemzetközi közösségben. Hangsúlyozta: a kínai fél az ukrán kérdés különböző vetületeit egyaránt figyelembe véve hoz döntést az állásfoglalásáról. Hszi Csin-ping arról biztosította orosz hivatali kollégáját, hogy Peking támogatja az orosz felet abban, hogy tárgyalások útján rendezze a problémákat az ukrán féllel. Leszögezte: Kína mindig is egységes álláspontot képviselt a különböző országok szuverenitásának és területi egységének kijáró tisztelettel, valamint az ENSZ Alapokmányában foglalt rendelkezések és elvek betartásával kapcsolatban.

Kína kész a nemzetközi közösség minden tagjával együtt hirdetni a közös, átfogó, együttműködésen alapuló és fenntartható biztonsági nézeteket, továbbá határozottan védelmezni az ENSZ-központú nemzetközi rendszert, valamint a nemzetközi jogon alapuló nemzetközi rendet - fogalmazott Hszi Csin-ping.

Kína nem először erősíti fel az orosz háborús kommunikáció hangját. 

Peking például csütörtökön elutasította az "invázió" megjelölést az orosz katonai művelet leírására,

és mérsékletre intette a feleket a helyzet további romlásának elkerülése érdekében. Vang Ji kínai külügyminiszter arról biztosította orosz hivatali kollégáját, Szergej Lavrovot, hogy Kína megérti Oroszország biztonsági kérdésekkel kapcsolatos, jogos aggályait. Igaz, pénteken már a kínai nagykövetség arról tájékoztatta az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy Kínába tartó charterjáratokra regisztrálhatnak. A felhívás szerint az Ukrajnában tartózkodó magánszemélyek és kínai vállalatok magas szintű biztonsági kockázatnak annak kitéve.

Visszatérve az oroszok kínai támogatására.

A támadás után nem sokkal a kínai külügyminisztérium közzétette Vang Ji külügyminiszter álláspontját: Kína mindig is tiszteletben tartotta minden ország szuverenitását és területi egységét. "Mi is láthattuk, hogy Ukrajna kérdése szövevényes és egyedi történelmi gyökerekkel rendelkezik" - fogalmazott Vang. A kínai fél - tette hozzá, - a hidegháborús gondolkodás végleges elhagyását sürgeti. Peking továbbá arra szólította fel a feleket, hogy tárgyalások útján alakítsanak ki kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható biztonsági mechanizmust Európa számára.

De hogy nézne ki ez a biztonsági mechanizmus?

A Reuters tegnap délután arról számolt be, hogy A tajvani védelmi minisztérium szerint kilenc kínai katonai repülőgép lépett be Tajvan légvédelmi zónájába. Kínai repülőgépek az elmúlt két évben számos alkalommal sértették meg Kína légvédelmi zónáját, de a sziget légterébe nem merészkedtek.

Ha Ukrajnában lehet, akkor Tajvanban is lehet?

A kínaiak mozgását az Európai Unióban is érzékelték. Franciaország ma már le is szögezte, el kell kerülni, hogy az ukrajnai orosz invázió ötletet adjon Kínának Tajvan lerohanására.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint

"a teljes nyugati világ eltökélt ezen fejlemény elkerülésére".

"Rendszeresen kimondjuk, hogy számunkra csak egyetlen Kína létezik. De az, hogy megerősítjük, hogy csak egy Kína létezik, nem jelenti azt, hogy engedélyezett a Tajvan elleni agresszió"

- jelentette ki a francia diplomata.

Kérdés, hogy ez mekkora erővel hat Pekingre, ha az európai ellenkezés/fenyegetés Moszkvát sem tudta megállítani.