Kirakhatják az LMP delegáltjait a Költségvetési Bizottságból

A lapunk birtokába került előterjesztés szerint Csárdi helyét másik képviselővel töltenék be, vagy második alternatívaként a megüresedő helyeket be sem töltenék, így a bizottság létszámát két fővel csökkentenék.

Fővárosi forrásból úgy tudjuk, Csárdinak és Hrutkának azért kell távoznia, mert "gyakorlatilag nem vesznek részt a bizottság munkájában", ám az érte járó juttatást felveszik.

Csárdi telefonos érdeklődésünkre ugyanakkor cáfolta ezt az állítást. "Tényszerűen nem igaz, hogy nem vettem részt a bizottság munkájában" - mondta a képviselő, aki viszont hozzátette:

"Valóban hiányoztam több ülésről, de ha megnézzük az ülés statiszikáit, látnunk kell, hogy például Ughy Attila ugyanannyit hiányzott mint én, de van olyan képviselő, aki még többet is. Ez egy fenyegetés, ami az előző ülésen hangzott el"

- mondta Csárdi, aki hozzátette azt is, hogy a két verzió mellett létezik egy harmadik is, miszerint minden marad a régiben.