A vonatunk a Victoria Stationről indult, ahol a nagy forgatagban elég nehezen találtuk meg a vasparipánkat. A Dunaújváros-Budapest vasútvonal wifi-jéhez szokva meglehetősen hiányzott az útról az internet, de szerencsére a vonat nem döcögött soká. Ötven perc alatt megérkeztünk Horshambe, ahol az állomásról kifele jövet a sarkon rögtön egy Minit pillantottunk meg, és körültekintve máris sokkal inkább magával ragadott a filmekből, könyvekből ismert angol miliő, mint Londonban.
Kis várakozás után Gergő autóval érkezik elénk, amivel a belvárosba megyünk, hogy megmutassa, mi tetszett meg neki ebben a kisvárosban. Mikor a párjával, Szandrával úgy döntöttek, belevágnak a kiköltözésbe, nem akartak Londonba menni. Túl nyüzsgőnek, túl zsúfoltnak találták.
„Túl sok ember, túl sok kultúrával” - fogalmazta meg Gergő röviden London hátrányait a vidéki Angliával szemben. Horsham utcáin sétálgatva megértettem, hogy miről beszél. Itt az angolok vannak még többségben, és teázókat, kőházakat, charity shopokat látunk mindenfelé.
Séta közben megállunk néhány cseréppel borított épületnél, amelyek még az 1400-as években épültek. Az ablakon bepillantva látszik, hogy még mindig lakják őket. Elhaladunk a templom mellett, aminek kertjében mohával borított több száz éves sírkövek fekszenek. Gergő egy év után is lenyűgözve nézi a környezetet. Mint mondja, mindig is rajongott ezekért a dolgokért, ahogy a kelta mitológiáért és spiritualitásért is. Körülbelül 10 évvel ezelőtt kalandvágytól hajtva belekóstolt már a kinti életbe. Akkor egy barátjával Írországban próbáltak szerencsét egy pékségben, ám egészségügyi okok miatt fél éven belül haza kellett térnie.
„Fulladni kezdtem. Azt mondták pszichoszomatikus okai vannak, és a honvágytól jött elő.”
„Ugyan konkrétan nem éreztem, hogy honvágyam lenne, de otthon gondjai voltak a családnak, amikről tudtam, de személyesen nem voltam jelen, hogy kezelhessem. Talán ez játszott közre a betegség kialakulásában.”
Másfél éve azonban már nem a kalandvágy miatt, hanem anyagi okokból döntött úgy, hogy párjával az Egyesült Királyságba költözik. Magyarországon, egy vidéki városban mindketten az egészségügyben dolgoztak. Angliában csak Gergőnek sikerült elhelyezkednie szakmájában, ápolóként kapott állást egy egészségügyi intézményben. Szandrának azonban a nyelvismeret hiánya miatt ugyanitt csak takarítói munkakört tudtak felajánlani. Ám fizetése még így is jóval meghaladja azt, amit Magyarországon egészségügyi dolgozóként keresett.
Kíváncsi voltam, kinek az ötlete volt a kijövetel, és mennyiben befolyásolták azt az anyagiak. Gergő magára vállalta az ötletgazda szerepét. Volt egy adóssága, ami bár nem tűnik túl nagy összegnek, kifizetése az albérlet és a megélhetés mellett gondot okozott volna számára. Ha pedig nem törleszti rendesen, a kamatok csak tovább rakódnak rá. 80 ezer forintot vett fel, hogy ki tudja segíteni szüleit, akik a devizahitel törlesztése miatt elmaradtak a gázszámlával. Ebből a 80 ezerből úgy, hogy minden hónapban törlesztett, a bank másfél év alatt 213 ezer forintos tartozást csinált.
„Mint kiderült, amit beállítottunk a banki kisasszonnyal annak idején, csak a THM-et fedezte, közben jöttek az apró betűs részben szereplő büntetések, majd azok kamatai. Egyszer majdnem félmillióra büntettek azért, mert az OMSZ két hónapi fizetésemet egyben küldte, így következő hónapban nem volt elegendő pénzmozgás a számlámon” - meséli felzaklatva.
Korábban is játszott már a kiköltözés gondolatával, de ez volt az utolsó csepp a pohárban.
„Szeretnék családot, gyereket, de annak semmi értelme nincs, hogy havi 340 órát dolgozom, hogy rendes színvonalon élhessünk, de a gyerekem nem lát, mert nappalból megyek éjszakába, otthon meg hullafáradtan esek össze.”
Szandinak is elege volt abból, ami a magyar egészségügyben zajlik. Sajnálatosnak tartják, hogy annak idején mennyire meghurcolták a fekete ruhás nővérként elhíresült Sándor Máriát, mert ki mert állni az ápolókért.
„Pedig igaza volt. Nekem nem egy nővér ismerősöm van, akik 25 éve 60-70 ezer forintokat keresnek. Ez nem állapot!”
„Mikor eljöttem, mentőként 127 ezer forint volt a fizetésem. Most nyáron, mikor hazalátogattam, a régi kollégák csábítottak, hogy költözzünk vissza, mert nagy béremelések lesznek. Azt mondják a mentőtisztek fizetése 80 ezer, a mentőápolóké minimum 50 ezer forinttal lesz magasabb. Szívből kívánom, hogy így legyen, de akkor is csak 200 ezer körül fognak keresni.”
És az kevés? Mennyiért mennél haza? - kérdem, miközben útnak indulunk az intézménybe, ahol Gergő dolgozik.
„Nem minden a pénz, persze. Azt mondom, ha otthon megkeresném a 250-300 ezer forintot egy munkahellyel, akkor hazamennék, mert mégis csak magyar föld.”
Közben egy rövid autóút után megérkezünk a care center területére. A kaputól egészen a házakig fasor húzódik az út mellett. A kétszintes új építésű szanatóriumházak első szintjén élnek a gondozottak, a tetőtér pedig az ápolók számára van kialakítva. Mielőtt Gergő felteszi a fahéjas teát, kezembe nyomja a múlt hónapi bérpapírjaikat, hogy saját szememmel bizonyosodjak meg róla, valós adatokat mond nekem.
Fizetése átszámolva 700 ezer forint körül van, Szandié valamivel kevesebb. A lakást, ami a legtöbbet viszi el általában a fizetésekből, mivel a care center területén van, töredék áron bérlik. Mint mondja, 2000 fontot általában mindenki megkeres kint, egy lakást Horshamben 1000 font körül lehet bérelni. Azaz legalább 350 ezer forintnyi összeg marad az ember zsebében, az élelmiszer pedig nem kerül többe, mint otthon.
„Otthon két munkahellyel kerestem 175 ezret, mire kifizettem az albérletet, a rezsit, a benzint, maradt 60 ezer forintom. Itt sokkal több pénz van, mint otthon. Nem vágyom arra, hogy Royce rolls-t vezessek, de egy Jaguart könnyedén meg tudnék venni és fenntartani.
Mikor kijöttünk, Szandi mindig mondta, hogy ne költekezzünk, inkább rakjunk félre, de aztán belátta, hogy igazam van, mikor azt mondom, hogy meg kell teremtenünk a kényelmet magunknak, mert bár haza szeretnénk menni, most évekig ez lesz az otthonunk. Azóta van kocsi, TV, X-box, minden, amitől jobban érezzük magunkat, és nem hitelre, hanem kp-ra.”
„Itt sem leszel milliomos, de hagynak élni.”
Gergő jól érzi magát kint. Először furcsa volt beleszoknia az új rendszerbe, ahol az orvos szava megkérdőjelezhetetlen, a saját véleményét jobb, ha megtartja magának és követi a szabályokat, akkor is, ha azok sokszor értelmetlenek. De elfogadta, hogy ápolóként a feladata a gyógyszerek kiosztása és a papírmunka elvégzése, ha bármi probléma van, azt továbbítja az orvosnak. Eközben pedig él a rendszer nyújtotta lehetőségekkel, ami folyamatos fejlődést és előreléptetést nyújt.
„Itt a rendszer tol felfelé, nincs olyan, hogy valaki minimálbéren nővérként végigdolgozza az életét.”
„A jelenlegi manager is hét éve még ápolóként kezdte. Ha elvégzed a trainingeket, betartod a szabályokat és figyelsz a beteg méltóságára, nyitott kapuk állnak előtted.”
Az utóbbi kettőre nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a szigetországban. Magyar szemmel talán furcsa, hogy a legkisebb szabályt is „brutálisan komolyan veszik, betűről betűre”, de pont ez az a hozzáállás, amivel elkerülhető a korrupció, az emberi méltóság megőrzése pedig az egészséges társadalom alapja. Gergő elmesélte, hogy őket is folyamatosan ellenőrzik a betegek jogait védő szervezetek, amin nem csodálkozik, hiszen az állam rengeteg pénzt fektet az ápolásukba. Az intézményben, ahol ő dolgozik, egy beteg után heti 3000 fontot fizet az állam, ami vissza is köszön a színvonalban. Az ápolók munkáját emelők, daruk, testsúlyt könnyítő slide sheetek, és mindenféle terápiás eszközök segítik, hogy csak a beteg jólétével kelljen foglalkozniuk.
Szereted a kultúrát, a munkád, jól keresel. El tudnád képzelni, hogy itt éld le az életed? - szegezem neki a kérdést.
„Jó itt, de nem szeretnénk itt maradni. Vannak olyan kulturális különbségek, amit nem tudunk megszokni. Számomra az is érdekes, hogy az angolok szemtől szembe mindig kedvesek, de ez nem őszinte kedvesség.
Nyitottunk mindketten egy megtakarítási számlát, és nézegettünk otthon átalakított nyaralókat, amit már 10-12 millióért meg lehet kapni. Kiszámoltam, hogy körülbelül három év alatt tudjuk összegyűjteni rá a pénzt úgy, hogy 400-600 fontot félreteszünk havonta. Persze még kell valamennyi ahhoz, hogy felújítsuk és megalapozzuk a jövőt, úgyhogy négy-öt évre tervezzük a kintlétet.”
„Otthon még a hitelfelvételhez szükséges összeget sem tudnánk összegyűjteni.”
„Onnantól kezdve, hogy van egy házad, már meg lehet élni.”
Mivel a tervek szerint a jövő évi választásokkor Angliában lesznek, arról kérdeztem Gergőt, hogy figyelemmel kísérik-e a hazai közéletet és fognak-e arra időt szánni, hogy felutazzanak Londonba leadni a voksukat, valamint mit gondol arról, hogy sokan amellett vannak, hogy a külföldön élők ne szavazhassanak.
„Én minden alkalommal részt vettem a választásokon, most sem lesz másképp” - szögezi le határozottan.
„Igenis van abba beleszólásom, hogy milyen világba akarok hazatérni.”
„Nem csak úgy bejelölök valakit, aki a kampányban nagyobbat ígér. Szoktam olvasni hazai hírportálokat és az érdekesebb parlamenti vitákat is visszanézem. Viszont azt kell mondanom, hogy szélhámosok ellen fair játékot játszani öngyilkosság. Attól tartok, ha nem lépnek fel elég erővel a jelenlegi kormány ellen, akkor előbb-utóbb komoly dolgok fognak történni. Az emberek ellehetetlenítése, a határtalan korrupció ellen előbb-utóbb fellázad a nép. Csak remélni tudom, hogy ez a lázadás tavasszal a fülkékben lesz és nem vezet egy későbbi felkeléshez vagy polgárháborúhoz.”
Gergő szerint az egész világ vándorol, a magyar orvosok nyugatra, az angol orvosok Katarba, Dubai-ba, Kuvaitba, ahol háromszor annyit megkeresnek, mint otthon. Elmondta, hogy bár úgy látja, kevésbé jut el a kivándorolt magyarokhoz, de hallott a béruniós kezdeményezésről is, ám kivitelezhetőségében kételkedik. Viszont ha sikerülne megvalósítani, akkor szerinte az hosszabb távon oldaná meg a problémát, nem csak akut kezelése lenne. Hozzátette ugyanakkor, hogy azok nagy része, akiket a rendszer elüldözött, már nem térnének haza, mert kialakították az életüket egy másik országban, de talán a következő generációt otthon tarthatná.