(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„A hímsovinizmust kiáltó, de minden kormánypárti női politikust tapló módon gyalázó, a gyűlöletkeltéssel vádaskodó, de az antiszemitizmust ipari szinten mosdató ellenzék...”
Ez az ívekben bővelkedő jelzős szerkezet a látszat ellenére nem Bencsik András tollából látott napvilágot, hanem Azbej Tristan államtitkár úr Facebook oldalán jelent meg. Ugyanitt azt is értésünkre adja a máskor keresztények védelméért küzdő politikus, hogy Márki-Zay Péter (hitét gyakorló katolikus, 7 gyermekes családapa) soha nem fog annyi szolgálatot tenni a hazának, mint a provokátorfigyelésről elhíresült, gyászát a kampányra rögtön sutba dobó Koncz Zsófia. Elképzelem magam, amint édesapám halála után máris politikai kampányba kezdek… nem, ezt nem tudom elképzelni…
Ugyanannyira hiteltelen, mint az elesettek meghurcolójaként kereszténykedni. De nem akarok elmerülni most Azbej Tristan összes hazug jelzőjében, azt szeretném elemezni egy friss külügyi fejlemény tükrében, hogy mennyire is fontosak a nők és a keresztények a keresztény szabadságot emlegető kormányunknak.
A luxusjachtról hazaérkező Szijjártó Péter egyik első örömteli bejelentése az volt, hogy Magyarország (legalábbis a magyar kormány) támogatni fogja az Egyesült Arab Emírségek (EAE) felvételét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába. A telefonhívásokat luxusjachtról is ügyesen menedzselő külügyminiszter már itthon duruzsolta át emriátusbeli kollégájával milyen jó barátja és partnere egymásnak a két ország. Kissé érthetetlen ez az acélos barátság, miközben az EAE szerepel az Open Doors keresztényüldözést számon tartó listáján. Igaz, hogy az EAE 47. helye ezen a listán a Türk Tanácsból fakadó barátságok mellet, ahol Üzbegisztán a 18., míg Türkmenisztán a 22., a 23. Kínáról nem is beszélve, már-már életszentség közeli helyezés…
De azért ne legyünk ennyire nagyvonalúak, ha már a kereszténység védelme kormányunk cégérre tűzött hivatása. Az Egyesült Arab Emírségekben a keresztények nem élhetik meg nyilvánosan a hitüket. Ottani templomainkon sem torony, sem kereszt nem lehet. Habár kb. 1 millió római katolikus hívő él az országban, akik a teljes lakosság 11 %-át alkotják, összesen 9 templomuk van. A muszlim hitből tilos megkeresztelkedni az országban. Az állami oktatásban nem esik szó a kereszténységről, míg az iszlámról tanulni kötelező. Nyílt erőszakra és véres üldöztetésekre valóban nem vetemedik már az EAE államigazgatása. Az Open Doors leírása bennem a Kádár-rendszerbeli egyházi környezetet idézi fel.
Nem a vallás szabad gyakorlása az egyetlen olyan polgári és emberi jog, amely korlátok közé kényszerül ebben a közel-keleti országban. A szólás, a sajtó és az egyesülés szabadsága legalább annyira sérül. Az állam ellenfeleivel szemben él a kínzás eszközével, és titokban hurcolja el azokat, akiket veszélyesnek tart. Testi fenyítésre, csonkításra, de még megkövezés is került sor az elmúlt tíz évben. Az Emirátusok igazságszolgáltatásában a magánjogi és a sáriából fakadó törvénykezés keveredik, ebből fakadóan a nők számos kérdésben hátrányos megkülönböztetés alá esnek. A nők nem mehetnek hozzá nem-muszlim férfihoz, a homoszexualitás halállal büntetendő, a nyilvános csók pedig deportálást vonhat maga után (az utóbbi 80 botütéssel is megúszható).
Tény, hogy az elmúlt napok híreibe az Egyesült Arab Emírségek pozitív szereplőként került be. Megállapodást kötöttek Izraellel, az egyetlen valódi demokráciával a Közel-Keleten. Egyiptom és Jordánia után ők a harmadikak, az Öböl-menti államok közül pedig az elsők, akik rendezik diplomáciai kapcsolatukat a zsidó állammal. Válaszul Netanjahu vezetésével Izrael megígérte, hogy elhalasztja palesztin annexiós terveit, ami nagy diplomáciai siker az arab állam számára. Nyertes ugyanakkor leginkább Trump, akiről – a neoprotestáns szavazókra építő politikájának köszönhetően – közel-keleti partnerei már dekódolták, hogy Izraelen keresztül juthatnak el hozzá. Hogy a megállapodásnak maradandó pozitív gyümölcsei legyenek, az a jövő kérdése, és nem teszi semmissé az emberi jogok csorbulását az Emirátusokban. Emlékezzünk vissza, hogy Kádár János milyen ünnepelt politikus volt a Nyugaton, mint a párbeszéd úttörője a vasfüggöny mögül, de még egyes lépései miatt Nicolae Ceausescu-nak is pozitív volt a reputációja.
Ezen emirátusbeli körkép után térjünk vissza hazánkba, Borsodba, és Azbej Tristan idézett posztjához. Merengjünk el azon, vajon Koncz Zsófia közvetlenül az édesapja halála után az Egyesült Arab Emírségekben vághatna-e közéleti kampányba. Ráadásul olyan közéleti kampányba, amelynek szlogenje a „keresztény szabadság”? … Ki is akkor itt a képmutató, tisztelt államtitkár úr?