A magyarok szíve nyugatra húz, a fideszeseké keletre. Máris bocsánatot kell kérnem ezért a mondatért, amelyből úgy tűnik, mintha kirekeszteném a kormánypártiakat a nemzetből. Nem célom, és nem is értenék vele egyet. A Civitas Intézet kutatásából, amelyet külföldi politikusok népszerűségéről készített a magyar lakosság köréban, mégis ez a következtetés vonható le. A kormánypártiak ugyanis eltérően gondolkodnak, mint a magyar polgárság egésze.
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A Civitas Intézet 2021. március elején ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatást arról, mely külföldi politikusokkal rokonszenveznek a magyarok. Kilenc közéleti szereplőre kérdeztek rá (ábécé sorrendben): Joe Biden, Hszi Csin-ping, Recep Tayyip Erdogan, Sebastian Kurz, Ursula von der Leyen, Emmanuel Macron, Angela Merkel, Alexej Navalnij, Vlagyimir Putyin. A listát nyugati politikusok vezetik, akik között a dobogó második fokán áll csak egy kivétel, de a trendet ő sem töri meg, ugyanis az orosz ellenzéki Alexej Navalnijról van szó, nem pedig politikai ellenfeléről, Putyinról.
A kedvelés és az elutasítottság intenzitásának mértéke szerint súlyozott listán a szóba kerülő keleti vezetők mind egy csoportban a legantipatikusabbakként sereghajtók.
A felmérés külön rákérdezett a válaszadók belpolitikai szimpátiájára is, így képet kaphatunk arról, hogy miként vélekednek a külföldi politikusokról – és lényegében a külpolitikáról – a kormánypártiak, az ellenzékiek, valamint a bizonytalanok. Hidegháborús nyelvezetet idézve, a magyar el nem kötelezettek tábora válaszaik szerint az ellenzékiekhez áll közel. A kutatásnak ez az egyik legfontosabb üzenete. A másik az, hogy a kormánypártiak közössége szinte zárványként különül el sajátos külpolitikai nézetével a magyar társadalmon belül.
A kormánypártiak különcsége az össztársadalomhoz viszonyítva szimbolikus. A teljes népesség szimpátiaindexét feje tetejére állítva kapjuk meg azt, hogy kiket tartanak a fideszesek rokonszenves külföldi politikusnak. A magyar társadalom egészét tekintve a három leginkább elutasított politikus a fideszesek körében az első négy legnépszerűbb között van. Putyin az első, Hszi Csin-ping a harmadik és Erdogan a negyedik. Ugyanez a teljes népességet tekintve, Putyin, Hszi és Erdogan a hetedik, nyolcadik és kilencedik. A kormánypártiak körében egyetlen nyugati politikus fért fel a dobogóra. Sebastian Kurz szerzett ezüstérmet a virtuális versenyben.
Mivel ő az ellenzékiek és a bizonytalanok körében is elfogadott közszereplő, ezért ő végzett az élen a teljes népességet vizsgálva.
Számomra kissé meglepő módon az ellenzékieknél kimagasló eredménnyel az első helyre Alexej Navalnij került. Ennyit számít az, hogy egy külföldi politikus neve gyakran elhangzik a médiában. És természetesen ennyit számít az, ha valaki hazájában veszi fel a kesztyűt Putyinnal. A második, alig lemaradva az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, a harmadik Joe Biden, Kurz itt a negyedik. A bizonytalanok táborában az élen végzett az osztrák kancellár, de von der Leyen ott is második, Navalnijjal fej-fej mellett a harmadik lett Angela Merkel. A német politikust Joe Biden és Emmanuel Macron követi, így a bizonytalanok körében az ellenzékhez hasonlóan a keleti despoták zárják a sort.
Az előbbiekből fakadóan a kormánypártiak körében euroatlanti szövetségeseink a leginkább elutasított politikusok. Ursula von der Leyen az ötödik, Angela Merkel a hatodik, Emmanuel Macron a hetedik, Alexej Navalnij a nyolcadik és az Egyesült Államok regnáló elnöke érdemelte ki a legantipatikusabb címet. Kész Zoltán, a Civitas Intézet vezetője a fideszesek véleményalakulását a következőképpen foglalta össze: akik 30 évvel ezelőtt még azzal azonosultak, hogy „Tovarisi Konec”, ma azt mondják, „Isten hozta, Putyin elvtárs”.
További érdekesség még a kormánypárti válaszok közül az, hogy a leginkább rokonszenves Putyin sem népszerű túlzottan. Hatvanegy százaléknyi Fidesz szavazó rokonszenvezik a volt KGB-s államelnökkel, ugyanez a szimpátiaindex az ellenzéki listán csak az ötödik helyre lett volna elég.
Azt a tanulságot is vonhatnánk ebből a kutatásból, hogy a magyar társadalom többségét az ellenzék-kormánypárt tengelyen az előbbiek térfelére tehetnénk, de ez leegyszerűsítő volna. Megfordíthatnánk ezt az állítást úgy, hogy az ellenzéki tábor az, aki közelebb áll a magyar társadalom átlagához. Legfontosabb következtetés számomra az, hogy Magyarország továbbra is két lábbal Nyugaton áll, és hallani sem akar a keleti nyitásról szőtt ezeregy meséről. Nem akar putyini, kínai vagy török-iszlamista, tehát gyűjtőnevén illiberális rendszerben élni. Legalábbis elvileg nem akarna.
A fideszes véleménybuborék elüt ugyan az átlagtól, az általuk kedvelt párt azonban mégsem marginális. Mi a titok, hogy ezen kutatás szerint egy zárvány által kedvelt párt kétharmaddal kormányozza már tizenegyedik éve az országot, és amely párt vezette kormány megítélése össztársadalmilag mégsem lesújtó?
Sokkoló számomra önmagában a kormánypárti tábor által felállított rokonszenvlista is. Más az, hogy a közbeszéd ezernyi vélelmezése között milyen előítéletek fogalmazódnak meg a fideszes szavazótáborral szemben, és más az, amikor reprezentatív közvélemény-kutatásban testesül meg a legsommásabb sztereotípia. Hazánk történelmi örökséggel, kulturális identitással, jelenleg érvényes, konszenzuális szerződésekkel tartozik valahová. Orbán Viktor viszont ezzel ellentétes irányba hajt bennünket. Mikor vágjuk el végre a kötelet köztünk és a minket megvezető miniszterelnök között?