(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Amikor Magyarország kormánya önmeghatározása szerint nemcsak, hogy kereszténydemokrata, de Orbán Viktor megfogalmazása szerint kifejezetten hitvalló is, akkor kihagyhatatlan ziccer a publicisztika írásához témaválasztásban, ha olyan cikket olvashatok, amelyben korábban magas kormányzati pozíciót betöltő expolitikus, ma már egy történelmi egyház püspöke fejti ki a véleményét. Balog Zoltán Népszavának adott interjúja pedig pont ilyen. Az egykori emberi erőforrások miniszter 2018 óta nem vállal politikai tisztséget, idén pedig megválasztották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé, és a zsinat lelkészi elnökévé.
Szerintem külön megér egy cikket az interjúnak az a része, ahol az Orbán-kormány 2018-as (újabb) kétharmados győzelmének legerősebb ütőkártyája, a migráció kerül szóba. Ugyanis függetlenül annak igazságtartalmától (részigazságaitól és hazugságaitól), a Fidesz olyan képet festett fel 2015-től folyamatosan, majd járatta csúcsra a kampányban, hogy vannak ők, akik megvédik az országot, Európát az illegális migrációtól, és van minden más ellenzéki párt, amelyek pedig Soros Györggyel karöltve tömegesen telepítenék be a migránsokat.
A Népszavának adott interjújában ezzel a kérdéskörrel összefüggésben Balog Zoltán azt nyilatkozta, hogy „kerítésügyben hajnalig elhúzódó vita folyt a kormányülésen. Én azon a véleményen voltam, hogy ne építsünk kerítést a határon. A miniszterelnök meggyőzött az ellenkezőjéről. Máig neki adok igazat. Még akkor is, ha a hangsúlyokban másként gondolkodom, és ezt miniszterként sem rejtettem véka alá. Az ugyanis, hogy a migrációra – helyesen – nemet mondunk, nem jelenti azt, hogy nem tekintjük az Úristen teremtményeinek és felebarátinknak a migránsokat.”
Balog Zoltán volt olyan hosszú időn át és olyan magas szinten a Fidesz meghatározó politikusa, hogy amikor ezúttal már egyházi vezetői minőségében nyilatkozik, ezt a múltját, s vele a máig élő politikai kapcsolatait nem lehet, nem tudom, és nem is szeretném figyelmen kívül hagyni. Ennek megfelelően bízom benne, hogy hatással tud lenni arra a politikai közösségre, amelyik a legközelebb áll hozzá, hogy ezáltal is enyhüljön valamelyest az a kínzó gyűlölködés, amelyik teljesen kicsinálja a magyar társadalmat. Ugyanis, ha keresztény emberként úgy véli – és ezt teljes mértékben osztom én is –, hogy a migránsokara, mint Isten teremtményeire felebarátainkként kell tekintünk, akkor minimum ennyire felebarátokként kellene tekintenünk egymásra itthon, Magyarországon is, az eltérő politikai meggyőződés ellenére, vagy helyesebben: a mellett.
A felebaráti szeretethez amolyan kiegészítő magyarázatként is felfogható Balog Zoltánnak az a gondolata, hogy „az Evangélium hirdetése a legfontosabb, annak az üzenetnek a megfogalmazása, hogy van egy teremtő Istenünk, aki szereti az emberiséget és minden embert külön-külön. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor ebből egy jobb élet fog kijönni.”
Reménykedjünk ebben a jobb életben, és tegyünk meg érte első körben annyit, hogy nem gyűlöljük egymást.