Nincs idő a népszavazásra kvótaügyben a Jobbik szerint

Lázár szerint az illegális bevándorlással kapcsolatban a kormány által kezdeményezett népszavazás olyan súlyú, mint a Magyarország NATO- és európai uniós tagságáról döntő referendumok voltak.

 
 
Lázár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón úgy értékelte: az Európai Bizottság (EB) bürokráciával, a magyar kormány demokráciával szeretné megoldani a problémát.
 
A miniszter szerint az EB közelmúltban nyilvánosságra hozott, a kötelező kvótát is tartalmazó javaslata a baj, a terrorveszély szétosztását jelenti Európában, illetve azt is meghatározná Brüsszel, kik éljenek Magyarországon. A miniszter szerint versenyt futunk az idővel.
 
Az elhangzottakra közleményben reagált Apáti István, a Jobbik alelnöke.
 
A Jobbik szerint félő, hogy az Európai Unió illetékes szerve hamarabb hoz hazánkra nézve hátrányos, kötelező kvótát előíró szóló szabályozást, mint hogy a magyar választók referendumon mondanának nemet a brüsszeli diktátumra.
 
"A Jobbik ezért kezdeményezte, hogy a kormány népszavazási kérdését kijelentő formában emeljük be az Alaptörvénybe, így utasítva el a kötelező kvótát. A Jobbik indítványának elfogadása révén Magyarország megnyerné az idővel futott versenyt, 4-5 milliárd forint megtakarítást jelentene, kiküszöbölné a népszavazás esetleges érvénytelensége vagy eredménytelensége okozta kudarcot, valamint a lehető legmagasabb jogszabályi szinten rögzítené az idegenek betelepítésének elutasítását"
 
- mutat rá a közleményben Apáti.
 
Mint ismert, a népszavazást korábban a Jobbik kezdeményezte, ám a kormány hosszú hónapokig nem vette fontolóra az ellenzéki javaslatot. Vona Gábor, a jobbik elnöke hétfőn jelentette be: szerinte a referendum felett eljárt az idő, "erősebb impulzust kell küldeni" Brüsszelnek, mert a kvóták veszélye "folyamatosan itt lappang". Az alaptörvény-módosítást jogi értelemben is magasabb kategóriaként jelölte meg.