Megint krumpliosztogatással próbálkozik a Fidesz

Megint krumpliosztogatással próbálkozik a Fidesz

Itt van az ősz, ami hagyományosan a Fidesz krumpliosztási akciója szokott lenni. Ilyenkor - főleg a választások közeledtével - a kormánypárt katonái ingyen vagy jelentős árengedménnyel osztogatják a télálló burgonyát a többnyire alacsony fizetésből élőknek (keményen dolgozó kisember), illetve a nyugdíjasoknak. 

Az „első fecske” idén Kovács László miskolci Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki - two in one - mindjárt képviselői fogadóórákat is tart a krumpliosztás helyszínén. A kampányháttér pedig néhány mázsa krumpli, hagyma, alma és karfiol lesz. 

Ne legyünk tehát igazságtalanok, mert a jelek szerint a kormánypártok már nemcsak akciós krumplival jelennek meg a különféle propaganda helyszíneken, hanem téli zöldségekkel és gyümölcsökkel is. Igaz, a 2022-es választás közeledtével a tét is sokkal nagyobb, mint tavaly, amikor Koncz Zsófia borsodi kampányzárásának megtámogatásához elegendő volt egy teherautónyi krumpli is.

Így nyerhetett végül csak egy „krumplihosszal” Koncz Zsófia. Azonban, míg egy zsák krumpli elég volt Borsod megyében az elszegényedett falvakban élő kiszolgáltatott helyzetben tartott embereknek, az kevés lehet a nagyobb településeken, városokban lakóknak. Hatványozottan igaz lehet ez Miskolcra, ahol a helyi Fidesz ellenzékbe szorult a 2019-es önkormányzati választáson.

Ezt hangsúlyozta egy éve Jakab Péter, a Jobbik elnöke amikor felszólalása végén a parlamentben egy kis zsák krumplit akart átadni Orbán Viktornak. Azonban a kormányfő „testőrsége”, Kocsis Máté, Kövér László, Semjén Zsolt és Balla György hősies ellenállása megakadályozta a krumpliszsák átadását.

Zsák krumpliért annyira még soha nem dulakodtak fideszes politikusok, mint ma

Mint azt nemrég megírtuk, újfent egy csodálatos eseménnyel lett gazdagabb a tekintélyes múltú magyar parlamentarizmus, amikor is Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Parlament azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnököt faggatta, majd a borsodi időközi választás kapcsán szeretett volna egy, a NER 10. évében a voksolások szimbólumává "nemesült" zsák krumplit átadni a miniszterelnöknek.

Kovács László KDNP-s önkormányzati képviselő most - jobb ötlet híján - némi akciós krumplival próbálja tompítani a Fidesz miskolci támogatottságának csökkenését. Hasonló kormánypárti akciók lehetnek a többi ellenzéki vezetésű önkormányzatnál is. 

A siker viszont már a borsodi falvakban is kétséges, hiszen arra nagyon sokan rájöttek, hogy a krumpli, a hagyma ugyan fontos, pláne ha ingyen van vagy akciósan, ugyanakkor azt is egyre többen ismerik fel, hogy ez nem más, mint alamizsna, ami hamar elfogy, és utána csak a csalódottság marad, mert azt is látják, hogy közben a NER holdudvara milliárdokkal gazdagodik, de a krumplit nem a nagybaniról hozatják, hanem Peruból vagy Chiléből.