L. Simon László a Nemzeti Múzeum főigazgatójaként tér vissza, Kásler nevezte ki

L. Simon László a Nemzeti Múzeum főigazgatójaként tér vissza, Kásler nevezte ki

Mint korábban megírtuk, július 2-án járt le a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázata, amire a fideszes képviselő,  L. Simon László is pályázott, amit a hírek szerint sikeresen meg is nyert. Az egykori kulturális államtitkár Facebook oldalán jelentette be, hogy Kásler Miklós kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának.

Megtisztelő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is végig olvasta a pályázatomat, megismerve és támogatva a terveimet

 - írja.

L. Simon a pályázatában arról írt, hogy szerinte a múzeum nem nélkülözheti az egyértelmű állásfoglalásokat, a tudományosan megalapozott, egyszersmind a széles közönség számára értelmezhető orientáló, identitásformáló szándékot.

"Nem arról van szó, hogy átpolitizáljuk a múzeumi munkát, hanem hogy felkarolandó témákat, ügyeket szállítunk a kormányzati emlékezetpolitikának, illetve, hogy a kormányzat számára is fontos kérdéseket szellemileg előkészítjük. A tudományos diskurzus azért fontos, mert egy-egy téma alapos előkészítésével elkerülhetők vagy megelőzhetők az olyan emlékezetpolitikai kudarcok, amiket az elmúlt évtizedben számos esetben, pl. szoborállítások, újra temetések stb. kapcsán megélhettünk" - emelte ki a politikus.

Tavaly októberben írtuk meg egyébként, hogy az egykoron elsővonalas kormányzati politikusnak számító L. Simon László feleségének cégei összesen mintegy 135 millió forintnyi EU-s támogatást nyertek el a Kisfaludy-pályázaton.

135 millió forintnyi EU-s támogatást nyertek el L. Simon László feleségének cégei

Nem először járt jól az egykoron elsővonalas kormányzati politikusnak számító L. Simon László. Korábban a feleségével közösen Simon Panzióként, a Simon és Simon Kft.-vel pályáztak a panziófejlesztésre kiírt Kisfaludy-pályázaton, amire el is nyertek 45,5 millió forintot. Ezenkívül idén a kisebb magánszálláshelyek fejlesztési kiírt állami pályázaton is elindultak, amin szobánként egy-egy millió forintot lehetett kapni.