Lázár János elnézést kért a kata miatt, de most nagyon kell a pénz

Lázár János elnézést kért a kata miatt, de most nagyon kell a pénz

Lázár János a saját választókerületében egészen más hangot ütött meg, és a saját választóinak elmondta, a kata a közelgő gazdasági válság oltárán lett feláldozva.

„Sajnos rákényszerültünk, hogy bizonyos kapukat bezárjunk, ilyen volt a kata kedvezményes adózás is. A pénzre most máshol van szükség. Tartalékot kell képezni, átcsoportosítani a háborús védekezésre, a rezsicsökkentés megvédésére, sőt, ősszel várhatóan a Covid is visszajön, erre is fel kell készülnünk”

- ismerte el a miniszter a Rádió7 műsorában.

Kiemelte,

"a bajban határozott döntésre van szükség, még akkor is, ha ez sokaknak fáj, keserű pirulát jelent. Természetesen ezzel együtt gondolkodunk azon, hogyan lehet segíteni azoknak, akik más adózási formára szorulnak”.

Azt is fontosnak tartotta, hogy az állam, az önkormányzatok és a családok is takarékoskodjanak, képezzenek tartalékot.

Végül arról is beszélt a kata kedvezményeire utalva, hogy "ezek a lehetőségek elfogytak, ezek a kapuk bezárultak, mert a pénzt máshová kell biztosítanunk, tartalékot kell képeznünk. Azoktól, akik úgy érzik, hogy az éven belüli változás túlzottan megterhelő,

országgyűlési képviselőként elnézést kérek”.