Lejáratókampány: 2,5 év kellett a NAV-nak, hogy egy semmitmondó választ adjon titoktartásra hivatkozva

Lejáratókampány: 2,5 év kellett a NAV-nak, hogy egy semmitmondó választ adjon titoktartásra hivatkozva

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere még 2019. június 5-én fordult egy beadvánnyal a NAV-hoz, hogy választ kapjon arra, miből finanszírozhat a papíron szinte bevétel nélküli Sió-Rom Cigány Egyesület egy ellene hangolt lejáratókampányt. A városvezető Facebook-oldalán felidézte, hogy az egyesület nevében az önkormányzati választási kampány idején "egyre-másra szórták tele" lejárató óriásplakátokkal és szórólapok ezreivel a balatoni várost.

Többek közt bűnözőnek is aposztrofálták burkoltan, ezért a politikus személyiségi jogi pert indított, melyet jogerősen meg is nyert. Németh Zsolt, az egyesület elnöke és egyben a siófoki roma önkormányzat vezetője pedig hónapról-hónapra utalja a sérelemdíj részleteit Lengyel számlájára.

Az ügy újdonsága, hogy a polgármester január 5-i bejegyzése szerint a hivatal most, azaz 2,5 év (!) elteltével küldött választ számára a szóban forgó kérdésben, leírva, hogy befejezték a vizsgálódást, és az alábbit:

„Tájékoztatom, hogy a NAV-ot a hivatali eljárása során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körülmény, információ tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.”

„Hogy mi a hír? Hát az, hogy nincs hír. Továbbra sem tudunk, tudhatunk semmit arról, hogy honnan volt pénz erre az aljasságra...”  – zárta posztját Lengyel Róbert.

Más állhat a finanszírozás mögött

Potocskáné Kőrösi Anita, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje (Somogy 4., Jobbik) az Alfahír érdeklődésére elmondta, a lejáratóhadjárat idején a Sió-Rom beszámolóját Lengyel Róberttel közösen ő maga is megnézte, s látták, hogy gyakorlatilag semmilyen érdemi bevétele nem volt az egyesületnek, sem abban az évben, sem pedig az azt megelőző években.

Ez alapján az ellenzéki jelölt szerint valóban jogosan merül fel a kérdés a lejáratóanyagok pénzelését illetően, főleg úgy, hogy a plakát, mint olyan, az egyik legdrágább politikai hirdetési forma.

Potocskáné a konkrét számok kapcsán rávilágított, hogy

a kérdéses egyesület 2018-as, 2019-es és 2020-as beszámolójában is mindössze 18-18 ezer forint bevétel szerepel.

Ennek fényében nyilvánvalónak tartja, hogy a Sió-Rom képtelen volt finanszírozni ekkora összegből az említett plakátkampányt, következésképpen ezt más finanszírozhatta annak érdekében, hogy Lengyel Róbertet lejárassák.

„Egészen elképesztő, hogyha az adóhivatal talált olyan információkat, amelyek alapján esetleg a tiltott finanszírozást vagy olyan tudomására jutott tényt elhallgat, amely a köz számára is fontos lehet”

– fogalmazott a Jobbik alelnöke, hozzáfűzve, hogy szerinte ezen információkat nem lehet titkosként kezelni, még ha egy különálló egyesületről is van szó, mert az elnöke, Németh Zsolt a roma nemzetiségi önkormányzat vezetője is Siófokon, és a sérelemdíjat azóta is fizetnie kell. Tehát mivel önkormányzati szervet vezet, jelenleg ő közszereplő – mutatott rá.

Potocskáné Kőrösi Anita úgy látja, az egész ügynek ez a pikantériája, hogy a roma önkormányzat vezetője vezeti a Sió-Rom egyesületet, és mégis azt állítják, hogy a kért információk nem tartoznak a nyilvánosságra.

Ez már a NER?! A fideszes országgyűlési képviselő elüldöztette Szentgáloskér község postását

így reagált Potocskáné Kőrösi Anita ellenzéki képviselőjelölt (Somogy 4., Jobbik) arra az egészen szürreális történetre, amit a Magyar Narancs hozott ma nyilvánosságra...