A lengyel Politikai helyzet
Lengyelországban hasonló a politikai helyzet, mint itthon. Van egy erős kormánypárti tömb, a Jog és Igazságosság (PiS) pártja, ami a legutóbbi, 2015-ös országgyűlési választáson a szavazatok 37,6%-ával a lengyel országgyűlés alsóházának, a Szejmnek 51%-át szerezte meg. Habár ez nem alkotmányozó többség, mégis Orbánékhoz hasonlóan kezdték erősíteni a központi hatalmat és leépíteni a demokratikus intézményeket.
Ez a lengyel ellenzéki pártoknak nem tetszik, azonban nem tudnak mit csinálni, ugyanis a Szejm székeinek maradék 49%-án négy párt osztozik – pedig az emberek többsége rájuk szavazott. Ennek az az oka, hogy a választási rendszerük a magyarhoz hasonlóan a nagyobb pártokat részesíti előnyben, így egy széttöredezett ellenzéknek nincs sok esélye még akkor sem, ha a többséget képviselik.
A lengyel összefogás
2018 végén tartották Lengyelországban az önkormányzati választásokat. Ennek során polgármestereket, illetve a települések és a 16 vajdaság (nagyobb közigazgatási régiók) képviselőit választották meg.
Az ellenzék azonban erre a választásra felkészült. Két centrumpárt, a Polgári Platform (PO) és a Modern (N) létrehozta a Polgári Koalíciót (KO), amely a liberálisok és a jobbközép szavazók táborát is felölelte. A KO célja az volt, hogy az önkormányzati választásokon a PiS egységes tömbjével szemben felállítson egy egységes ellenzéket, amely a PiS-nél nagyobb szavazótáborral rendelkezik. Erre azonban csupán a KO nem lett volna képes, ugyanis a 2015-ös választáson a PiS így is közel 6%-kal több szavazatot kapott. Úgyhogy a KO úgy döntött, hogy további két párttal bizonyos helyeken megegyezik a közös jelöltek személyéről, hogy a PiS eredménye fölött lehessenek összesítve. Ez a két párt a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD), ami 2015-ben a szavazatok 7,6%-át kapta (de mivel akkor koalícióban indultak, a 8%-os küszöböt nem érték el, így a Szejmbe nem kerültek be), illetve a jobboldali Lengyel Parasztpárt (PSL), ami anno a szavazatok 5,1%-ával büszkélkedhetett. Ez az átfogó választási együttműködés azonban nem ölelte fel az összes jelentős támogatottságú ellenzéki pártot: a jobboldali populista Kukiz’15 kimaradt.
Ezzel az ellenzéknek sikerült a kormánypárt szavazótáborát megelőznie, ami a PiS-t megijesztette. A kormány elkezdett teljes erőbedobással kampányolni, az ellenzéki összefogást a Fidesz módszeréhez hasonlóan bevándorlást támogatók gyülekezeteként mutatta be, amivel lényegében először használta a migrációt kampányeszközként. A várt eredmény azonban nem jött el: országosan a PiS a szavazatok 34,1%-át kapta meg, míg a KO 27%-ot, a Lengyel Parasztpárt 12%-ot, a baloldal pedig 6,6%-ot.
Az országos eredmények alapján a Parasztpárton kívül minden nagy párt gyengült a 2015-ös eredményéhez képest, azonban a PiS továbbra is az elsőszámú politikai erő maradt. Csakhogy ez a megválasztott képviselők eredményein már nem látszott ennyire egyértelműen. A vidéki településeken a PiS elsöprő győzelmet aratott, amit a kommunikációjukban ki is hangsúlyoztak. A 16 vajdaságból 9-ben lett többsége a kormánypártnak, míg az elnöki városok (lényegében nagyvárosok) 107 polgármesteri pozíciójából csupán 4-et tudtak megnyerni – 19 a KO-é lett, 2 a baloldalé, 1-1 a Kukiz’15-é és a Parasztpárté, míg 80 a főként ellenzéki pártok által támogatott függetleneké. Emellett Varsóban is az ellenzéki jelölt nyert, pedig a választás hajrájáig a kormánypárti jelöltet hozta ki minden közvéleménykutató a győztesnek.
Ezek az eredmények kettős olvasatúak, mindkét oldal úgy kommunikálta, hogy nyert. Mégis szembetűnő, hogy az egyébként minden ellenzéki pártnál nagyobb támogatottsággal rendelkező PiS nem tudott annyit nyerni, amennyit elvárt magától. Ezzel kiderült, hogy a kormány korántsem olyan támogatottságú, amilyennek azt mutatni szeretnék, így az illiberalizmusba menetelés is kapott egy nagy pofont.
Mit tanulhat a magyar ellenzék?
Fontos hangsúlyozni, hogy habár Lengyelországban is a legerősebb pártnak lejt a pálya, itthon a választási rendszer sokkal jobban kedvez az erősebbnek. Például a lengyelek két fordulóban választják meg a polgármestereiket, míg itthon csak egy forduló van. Emellett a helyzetet súlyosbítja, hogy a Fidesz a PiS-nél jóval nagyobb támogatottsággal rendelkezik, tehát még nehezebb a küzdelem ellene.
Van viszont pár tény, amit nem szabad elfelejteni. Április 8-án az országnak több mint fele ellenzéki pártokra adta a voksát, a kétharmados Fidesz-többség csupán a választási rendszer aránytalanságának köszönhető. Emellett Lengyelországhoz hasonlóan itthon is a vidék volt a kormány fő támasza. Sok egyéni képviselői helyet pedig úgy nyertek el a kormánypárti jelöltek, hogy az ellenzéki jelöltnek pár százalék kellett volna a győzelemhez.
A lengyel ellenzék példáját követve a hazai ellenzéknek lehet esélye ősszel. És nem is muszáj az összefogással kapcsolatban rögtön arra gondolni, hogy a Jobbiktól a DK-ig létrejön egy szoros választási szövetség. Elég lehet a pártok laza, esetenként csak helyi, olykor függetleneket támogató szövetsége is ahhoz, hogy a nagyobb városok többségében és a vidéki települések jelentős részében ne a Fidesz nyerjen – ez pedig új helyzetet teremtene a következő választás előtt.
Petróczki Márk