A képviselők - akár országgyűlési, akár európai parlamenti képviselők -, sőt, a miniszterek, miniszterelnök vagyonnyilatkozat-tételi szabályának szigorítására vonatkozó alapgondolattal bár egyet tudna érteni a Jobbik, hiszen magunk is számtalanszor követeltünk szigorítást, de az ellenzék és a jogállam elleni átlátszó törekvések miatt a kormánypárti javaslatot nem fogjuk támogatni. áll a Jobbik közleményében.
A hatalma megtartása érdekében bármire elszánt miniszterelnök legújabb javaslatában - amelyben az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételével kapcsolatban akar új szabályokat elfogadtatni -, egy újabb lépést tesz a diktatúra irányába azzal, hogy a legerősebb ellenzéki párt vezetője, Magyar Péter ellen, teljesen nyilvánvalóan személyre szabottan ilyen törvényt készít.
- állítja a parlamenti párt
A Jobbik szerint, a törvényjavaslat akkor lehetne vitára alkalmas, ha ugyanezek a kritériumok nemcsak az EP képviselőkre, hanem a miniszterelnökre, miniszterekre is vonatkoznának. Akkor lehetne vitára alkalmas, ha a vagyonosodási vizsgálatok körébe vonnák a közpénzeket rejtegető magántőkealapokat és az azokhoz fűződő tulajdonosi szálakat egyaránt -
így, ha az éves bevallása szerint szerény körülmények között, szinte napról napra élő miniszterelnök titkol el valamit a vagyonáról, az ő mandátuma is megszűnhessen.