Orbán Viktor igazságos Mátyás királyként nemrég lement a néphez, és miután megtekintette a nemzet aranytartalékát (reméljük, még megvan!), azután meglátogatott egy útszéli újságosbódét. Kiderült, nem válogathat tucatnyi ellenzéki orgánum közül, de az is kiderült, hogy a meglévőkre viszont van kereslet. Fontos dolog a 94,5 tonna arany, de ahhoz, hogy Magyarország valóban erős ország legyen, a valódi aranytartalék a civil kurázsi, ami a szabad sajtóban ölt testet.
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„Addig éljen, míg a honnak él!”
– emelte poharát az álruhás Mátyás saját magára Vörösmarty Szép Ilonkájában. A reformkorból visszavetített romantikus nemzetkép aligha lehetett a reneszánsz király sajátja, még kevésbé jellemzi mai kormányfőnket, Orbán Viktort, akinek nem esik nehezére gúnyt űznie az országa feléből. A miniszterelnök, aki szakdolgozatát a rendszerváltás előtti lengyel példa alapján a Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben címmel írta, és aki Soros-ösztöndíjjal az Oxfordon az angol liberális filozófiáról tanult, alighanem teljességgel tisztában van azzal, hogy a sajtószabadság több pár lap megvásárolhatóságánál. Ettől függetlenül hívei számára bőven elégnek tartja azt, hogy
a napokban közzétett videójával cáfolja a magyar sajtó helyzetét érő kritikákat.
Orbán Viktor ugyanis aznap, amikor az ő homofób törvényéről távollétében vitáztak az Európai Parlamentben, leugrott egy józsefvárosi újságoshoz megnézni a magyar sajtószabadság helyzetét. Megkönnyebbülésére kiderült, hogy kaphatók még „kormányt kritizáló vagy gyalázó” lapok. Az újságosnak, akit egyébként Wölfinger Lászlónak hívnak, és a lokálpatrióták számára ismert személy, két hatalmas csúsztatással sikerült elmagyaráznia, miért is vásárol most nála. Az komoly magyarázatra szorul ugyanis – véli Orbán Viktor és stábja -, miért is vesz ő a propagandán túli sajtótermékeket.
A miniszterelnök elvileg az újságosnak, de sokkal inkább a videóját néző rajongóinak, azzal magyarázta az újságos meglátogatását, hogy egy Soros-szervezet felpakolta az országot valami sajtóellenség listára. Na most ebből annyi igaz, hogy a Riporterek Határok Nélkül szervezete pakolta fel Orbán Viktort. A miniszterelnököt, nem az egész országot. Istennek hála, Orbán Viktor nem az ország. A Riporterek Határok Nélkülről pedig azt kell tudni, hogy honlapjukon feltüntetik támogatóikat, és köztük speciel nincs ott Soros György. Sebaj, sajátjainak Orbán Viktor ezt a jellemzést elégségesnek érzi.
A négy nyelven beszélő és híreket olvasó újságos feltehetően ennél árnyaltabban gondolkodik, de udvariasan nem oktatta ki saját kampányvideójában hazánk első emberét. Csak annyit jegyzett meg, hogy a „Hajrá magyarok!” felkiáltás helyett szebb szlogen lenne Vörösmarty „Hazádnak rendületlenül” szófordulata, de ez természetesen már nem került bele a videóba. Ahogy a videó szerkesztői – hogy-hogy nem? – kivágásra ítélték azt a párbeszédfoszlányt is, amelyben kiderült, hogy a 168 Óra vagy a Magyar Narancs már azért nem kapható a standon, mert a kereslet miatt elfogytak az aktuális példányszámok.
Gergely Márton, a HVG felelős szerkesztője, mint aki azzal büszkélkedhet, hogy újságját maga a miniszterelnök egy kampányvideóban vásárolta meg, rávilágított arra a tényre, hogy valamiért Orbán nem a kormánypárti médiakonglomerátum valamelyik remekbe szabott termékének megvásárlásával igyekezett bizonyítani a sajtószabadság meglétét. Átsiklottam ezen az apróságon, mégis lényegi mozzanat, hiszen az én fejemben már megképződött „a propaganda az nem sajtó” vélemény.
Valóban, még finom és bátorító kormánykritikát sem találni a kormányzathoz közeli vagy konkrétan a kormány kezében lévő „médiatermékekben”. Pedig ha Orbán Viktor komolyan venné saját agendáját, akkor a sajtószabadság ellenségének vádját azzal kérné ki magának, hogy márpedig a Magyar Nemzet nívós lap, ahol bármi megjelenhet. De ehhez a valósággörbítéshez még a miniszterelnöki stábnak sem volt gyomra.
Mégis hogyan nevezheti magát igazi demokratának, vagy ahogy Szijjártó Péter mondta: demokráciaharcosnak Orbán Viktor, hogyha nem mer olyan lapot finanszírozni, ahol őt szabadon kritizálhatják. A kormányfő úgy szervezi maga körül közösségét, mint egy szektavezér. Sem távolról, sem közelről, sem narancssárga szemüvegen keresztül nem tudnám egy demokratával összetéveszteni.
Beszédes és tudatos kiszólás a videóban Orbán részéről az is, hogy a kormánygyalázás fogalmát nem tartja túlzónak használni a nem propagandatermékek esetében.
Mindezt úgy, hogy két olyan lapra is érti ezt, amelyekkel kapcsolatban rendre felmerül a hatalomnak való kitettségük. A 168 Órában tavaly szeptemberben nagyon hasonló történet játszódott le, mint az Indexnél, míg a Népszavában pedig rendre nagy felületen csodálhatjuk meg számról-számra a kormányzati hirdetéseket. Az természetes volna, hogy egy kevesek által beszélt nyelv közéleti napilapjait is támogatja saját kormánya, csak az nem, hogy ezt politikai alkuk eredményeképpen teszi.
Sokkal inkább demokrata az újságos, Wölfinger László, aki elmesélte, hogy két törzsvásárlóját rendre megtréfálja. Aki mindig Népszaváért megy, annak néha Magyar Nemzetet ad, aki pedig a Nemzetet kéri, annak Népszavát. „Hogy tudunk véleményt alkotni a másikról, ha nem olvassuk el, mit írt?” – tette fel a költői kérdést. Ez a szabad gondolkodás tenne valójában demokráciaharcosokká és a sajtószabadság barátaivá bennünket. És ez a lelkület az, amely az igazi aranytartaléka lehet az országnak. Közéleti lapokban bővülő portfóliót kívánok Wölfinger Lászlónak, és folyamatosan gyarapodó törzsvásárlói közösséget!