(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Oké, ismert a vicc:
Petőfi és Vasvári találkoznak 1848. március 16-án, azt mondja Vasvári: „Szevasz, Sanyikám, igyunk meg egy Unicumot a Pilvaxban!” Mire Petőfi: „Ne már, Palikám, emlékszel, tegnap is micsoda balhé lett belőle!”
Minden forradalom nagy kérdése:
Mennyiben változtatjuk meg a fennálló társadalmi rendet? Csak „kijavítjuk” a rendszerhibákat? Vagy mindent szétzúzunk, ami addig volt, és lesz belőle valami vadonatúj? A „múltat végképp eltöröljük”? Netán az eltörölni szándékozott rendszer előtti korszak restaurációja következik?
Gyarlóságnak tartom azt a hozzáállást, hogy egy adott rendszer minden eleme rossz. Pedig nagyon kecsegtető úgy hozzáállni forradalmárként, hogy mindent „megszorzunk mínusz eggyel”. Úgy vélem, forradalomról akkor beszélhetünk, ha a fennálló társadalmi berendezkedésnek a sarkalatos elemeit akarjuk radikálisan átszervezni.
Az 1848-as magyar polgári forradalomnak pedig ez volt a lényege. Az abszolutista monarchia átstrukturálása egy szabadelvű monarchiává. A márciusi ifjak 12 pontja a társadalmi alapokat nem szétzúzni, hanem átrendezni szerette volna. Korabeli modern sajtó addig is létezett, de annak szabadsága hiányzott. Bár cenzúratörvény kijátszható volt: Kossuth kéziratokat írva bújt át a kiskapun, ami – lássuk be – nehézkesebb volt, mint nagy mennyiségben nyomtatni, így a minden vélemény egyenlő és szabad elve nem érvényesült. A törvény mondta ki az államvezetés számára kellemetlen ügyekről, hogy „ne írd meg semmilyen formában, légyszi’!” Az ország pénzügyei nem a saját kezünkben voltak, nem vált el egymástól a vezető réteg magánvagyona és a közvagyon. Szabad vállalkozásról szó sem lehetett magas szintű fejbólintás nélkül. Az állam közgazdaságilag indokolatlanul akár veszteség termelésére is kötelezhette az ipar vagy az agrárium egységeit. A nemzet fogalmát kisajátította magának az arisztokrácia és a klérus, a köznép nem tartozott a „gens” fogalmába.
A polgári forradalom ilyen és ehhez hasonló társadalmi anomáliák megváltoztatására vállalkozott.
Nem március 16-ára, még csak nem is az áprilisi törvények elfogadásakor, de évek-évtizedek alatt szépen lassan létrejött a polgárság hazánkban sajnos meglehetősen szűk rétege. Az önálló véleménnyel, saját vagyonnal, vagyonkával rendelkező, egzisztenciálisan senkitől nem függő szabad polgár, akinek szabadon jogában állt akár ellentmondani, szabadon leváltani saját vezetőit, ha más vezetőkben egy jobb alternatívát látott
És most gondolkodjunk el a mi kis posztszocialista országunk lakosainak helyzetén!
Valóban szabad a mai magyar polgár? Fenyegetik-e, ha például a munkahelyén, a közösségi médiában vagy más, nyilvános helyeken eltérő véleményt fogalmaz meg? Fenyegetik-e állami szervek indokolatlan fellépésével, ha vállalkozik? A közvagyon valóban ellenőrizhető-e a társadalom nyilvánossága által, vagy gyakorlatilag szabadon magánvagyonná tehető-e? Tapasztalunk-e rendszerszintű visszaélést az államvezetés részéről, ha a társadalom kívánja ellenőrizni őt?
A kérdések közül magam is egyikre igennel, másikra nemmel válaszolnék, és ez így megy a rendszerváltásnak nevezett 1989-es, 1990-es változások óta. (A szocialista rendszerben sajnos természetes volt az az alapvetés, hogy a lakos nem szabad.) Ami azt jelenti, hogy
melyben reménykedtünk százhetvennégy és harminckét évvel ezelőtt is. A magyar országlakos továbbra sem polgár, hanem a rendszer alattvalója.
Petőfi közismert versében ezt olvassuk:
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Majd nem sokkal később:
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
Az 1848-as polgári forradalom akkor lesz teljes, ha fentebb kérdésként feltett anomáliákra azt mondhatjuk, olyan esetek sosem fordulnak elő. Akkor szabad lesz a polgár, szabad az ő választása.