Méltó módon búcsúzik a Titkolt Ellenállás

Szombaton Titkolt Ellenállás búcsúkoncert és Cseresznye György emlékkoncert lesz, ennek kapcsán kérdeztük Kima Norbertet.

- A T.E. rajongók és Cseresznye Gyurira emlékezők egy egyedi pólót is beszerezhetnek a Club 202-ben. Mit lehet erről a pólóról tudni?
 
- Idén pont tíz éve, hogy a Magyar Harcos termékeket gyártó Kis Csaba a zenekar öltöztetője, ezért most is őt bíztuk meg ennek az emlékpólónak a legyártásával. Ez csak és kizárólag kimondottan erre a november 14-ei búcsúkoncertre jelenik meg, ezért is hirdettük úgy, hogy utána nem lesz kapható, maximum csak annyi, amennyi esetleg megmarad belőle az este folyamán. Viszont már annyi előrendelés és jelzés jött ezzel kapcsolatban, hogy nagyon valószínű, hogy mind elfogy majd a helyszínen. Először 150 limitált darabban gondolkodtam, de ahogy kikerült a reklám flyere ennek az anyagnak, nagyon sokan azzal kerestek meg, hogy nekik két példány is kellene, mert egyet eltennének emlékbe, egyet pedig hordanának, így Csabival közösen úgy döntöttünk, hogy emiatt felemeljük 200-ra az eladási mennyiséget. Plusz ő felajánlotta, hogy az est összes fellépőjének biztosít egy ilyen pólót a koncertre, tehát összesen 230 darab készült el belőle.
 
 
- A grafikai ötlet kié volt?
 
- Na, ez egy jó kérdés, mert most érdekesen alakult ez a dolog is. Nem mi terveztük itthon, és nem is Csabi hozta a tervet, hanem egy teljesen külsős srác adta a grafikát. Az unokaöcsémék ötlete alapján az ő egyik barátja készítette el, amit ezúton is köszönünk neki, nagyon profi munkát végzett a srác. Mondtam nekik, hogy teljesen szabad kezet adok, én csak örülök, ha több helyről is fut be ötlet, mert akkor több lehetőségünk van válogatni. Két mintát terveztek, és eleinte úgy volt, hogy le is gyártatjuk mind a kettőt, de aztán rájöttünk, hogy ennek nem sok értelme van, így egy maradt. Viszont az Egészséges Fejbőr jelezte, hogy szeretnének Gyuriról írni egy dalt, és a zenét meg a szöveget átküldenének nekünk, és mi majd Titkolt felfogásban átdolgozzuk magunknak, ahogy gondoljuk. Bő két hete meg is kaptuk a dalvázlatot, ami a Magyar viking címet viseli. Ez a búcsúkoncerten fog megszólalni először és valószínűleg utoljára a Titkolt Ellenállástól, lemezen pedig majd, ha minden igaz, az új Fejbőr albumon lesz hallható.
 
- Ha már egy új szám előadása szóba került, ne kerülgessük tovább a szerintem nagyon sokakat érdeklő témát, nevezetesen, hogy néhány általatok mostanság publikált fotón egy énekes is látható. Ki ő és miért, hogyan került a zenekarba?
 
- Őt Jónás Jenőnek hívják, ő az új kisegítő énekesünk. Amit tudni kell róla, hogy 1997 óta zenél aktívan, és a közönség a mainstream hardcore és metal vonalról ismerheti, legutóbb – a már megszűnt – Súly zenekar, 2012-ig pedig a Deviant énekese volt. Aki akar, nyugodtan rákereshet a YouTube-on, hogy abban a közegben mit is tud. (nevet) Én már régóta ismertem őt, egy ősrégi Titkolt Ellenállás fanatikus, aki nagyon régóta hallgatja a dalainkat, hordja a pólóinkat, és az eszmeisége is a miénkkel azonos. 
És hogy miért került a zenekarba? Azért, mert a koncertre felkészülő próbáinkhoz szükségünk volt egy énekesre, akivel az egész műsort végig tudtuk venni, ezért már tavaly év végén és idén év elején elkezdtem összeszedegetni magamban, hogy ki is lenne alkalmas erre a feladatra. Olyan ember kellett, aki nyártól egészen a koncertig ráér, a repertoárt is ismeri, közel lakik, és még profi is, mert, hogy a mi komfortérzetünk se csorbuljon, mi is jól érezzük magunkat muzsikálás közben. És az ő neve ugrott be legelőször. Idén januárban megkerestem, és elmondhatom, hogy megtisztelőnek érezte a felkérést, és igent is mondott akkor ott azonnal. Utána elvégeztük az előkészítő munkákat, majd júliustól, tehát öt hónapon keresztül próbáltunk, eleinte hetente egyszer-kétszer jöttünk össze, most az utolsó időszakban viszont volt, hogy már háromszor is egy héten. Érdekességként még elmondom, hogy a legelső próbánk Gyuri halálának az évfordulója után egy-két nappal történt, vagyis az egy éves gyászidőt teljesen kitöltöttük úgy, hogy a T.E. nem zenélt.
Jenő bevált, nagyon jó hangja van, egyértelműen alkalmas a Titkolt Ellenállás dalok eléneklésére, minden klappol. Mivel neki már volt egy saját előadói stílusa, ezért eleinte idomulnia, alkalmazkodnia kellett a mi dalainkhoz, de egy picit a saját stílusából is tett a számokba, és mostanra már összeszoktunk. 
 
 
- Hány számmal készültök az estére? 
 
- Mivel eddig tizenkét lemezünk jelent meg – most jön a tizenharmadik –, így közel 120 dalból kellett kiválogatni a műsort. Tehát nem volt egy egyszerű feladat, ültem is felette néhány napot, mert több szempontot is figyelembe kellett venni. Egyrészt, hogy miket szeretett Gyuri, másodsorban, hogy melyek a közönség kedvencek, aztán magának a zenekarnak a favoritjai, végül, hogy az egyes vendégénekesekhez melyik szám illik a legjobban. Talán ez utóbbi adta fel leginkább a leckét, mert egy „sima” program összeállítása nem okoz gondot, évről-évre az én feladatom volt összeállítani az aktuális repertoárt, tehát rutinom van bőven. 29 dallal készülünk az estére, ebből 27 régi T.E. sláger, tehát ezeket ismeri a közönség, egy a – már említett – Fejbőr által megírt új szerzemény, és van még egy meglepetés zenénk, amiről most még hadd ne áruljak el semmit.
 
- Pontosan hány vendégetek lesz, és Jenő hány dalban lesz frontember?
 
- 15 vendégénekesünk lesz, akik egy vagy két számot fognak előadni, a többit pedig Jenő énekli majd, mert ő a próbáknak köszönhetően úgyis kívülről tudja oda-vissza az egész műsort. Valamint, a színpadon egykori régi Titkolt Ellenállás zenészek is meg fogják magukat mutatni pár dal erejéig!
 
- Az infók arról is szóltak, hogy nem csak hazai környezetben, hanem a fővárosban is próbáltatok.
 
- Igen, ez úgy történt, hogy több hónapon keresztül először összepróbáltuk mi öten mint Titkolt Ellenállás zenekar Jenővel itt nálunk a komplett műsort, de közben megbeszéltük a fővárosi vendégekkel, hogy ősszel felmegyünk egy-két hétvégén Pestre és ott majd velük is átnézzük a dalokat, illetve a vidéki énekesek meg lejönnek majd ide hozzánk Békésre, és velük itt gyakorlunk. Néhány hete, október 17-én meg is volt az első ilyen próba, Zaláéknál (Zalavári László, Oi-Kor énekes-basszusgitáros – szerk.), az Oi-Kor próbatermében, ami most Budakalászon van. Ezt a lehetőséget ezúton is köszönjük nekik, illetve Kis Istvánnak, mert az ő házának a pincéjében van berendezve a helység. Ekkor az a hat énekes jött el, aki aznapra szabaddá tudta tenni magát. 31-én hozzánk jöttek le a vidékiek, és itt próbáltunk, múlt szombaton pedig visszamentünk másodszor is Budakalászra, azokhoz, akik októberben nem értek rá. Így mindenkivel sikerült összegyakorolni a saját számát, teljesen rugalmasan működött a dolog. Mindenki lelkiismeretesen felkészült, így remélhetőleg senki nem fog belerondítani a műsorba. (nevet) Szóval kellemes csalódás volt, le a kalappal mindenki előtt.
 
- A majdnem pontosan egy évvel ezelőtti közös interjúnkban még elég képlékeny volt az, hogy mi vagy ki fogja felvezetni az estét, mostanra azonban már ez is eldőlt… 
 
- Igen, 21 órai kezdettel a Betrunken Onkelz fog játszani. Ez a zenekar még 2011-ben alakult, és akkor még Gyuri és én is a tagjai voltunk, így megvan a kötődése a Titkolt Ellenálláshoz. Egyetlen egyszer álltunk színpadon, 2012-ben az I. Boreal Fesztiválon, most pedig egy kicsit módosult felállással folytatódik a történetük.
 
- Már csak az maradt hátra, hogy bemutasd a rendezvényre megjelenő új Titkolt Ellenállás albumot!
 
- Gyurimester Memorial a címe, 18 dalt tartalmaz, a megjelenésével pedig Gyuri munkássága előtti tisztelgés, illetve annak a bemutatása a célunk. Tehát az albumon olyan felvételek találhatóak, amelyek 2000-től, az első közös számaink megírásától 2013-ig, azaz az utolsó vele kiadott lemezen jelentek meg. Korai szerzemények szándékosan nincsenek a CD-n, mert akkor még nem ő volt a zenekar énekese. A dalok kronológiai sorrendben hallhatóak a korongon, amire még felkerült két, eddig még ki nem adott nótánk, amelyeket még 2008-ban rögzítettünk. Akkoriban jelent volna meg egy olyan magyar Oi! válogatás, amire az egykori régi – nyolcvanas, kilencvenes évek béli – bandák számait dolgozták volna fel a kiadó által felkért mai zenekarok a maguk stílusában. Mi is felvettünk két dalt, – és most már elárulhatom, mert a finisben vagyunk, hogy – az egyik a Fals-tól a Kairó, aminek, csak zárójelben jegyzem meg, hogy ma a legaktuálisabb a szövege, a másik pedig a Z.E.F. (Zivatar Előtti Fülledtség) Magyarország… című szerzeménye. Ez a lemez azóta sem jelent meg, ez a két szám pedig itt ragadt a Titkolt archívumában, és mivel Gyuri mindig érdeklődött ezek felől, hogy mikor játsszuk már el őket, sőt ő már azt akarta, hogy a húsz éves jubileumi albumunkra is kerüljenek fel, ezért úgy döntöttem, hogy most megjelentetem ezeket a dalokat is. Ez a kiadvány tehát emiatt lesz különleges, mivel Gyuri meghalt, új dalokat már sajnos nem áll módunkban írni, viszont a rajongóink mégis kapnak két kuriózum felvételt, amelyek, igaz, nem kimondottan Titkolt nóták, de a mi felfogásunkban szólalnak meg.
 
 
- A korábbi felvételekhez hozzányúltatok valamilyen szinten, vagy egy az egyben csak átvettétek az előző lemezekről?
 
- Mivel kilenc maszterből állt össze a lemezanyag, de nem mindegyik volt már meg sávonként, így ezek a számok most nem lettek újrakeverve. Viszont, hogy egységes legyen a hangkép, ezért ugyanazt találtuk ki, amit nagyon sok más zenekar is tesz manapság, amikor feljavítják a régi lemezeiket, dalaikat, hogy egy remaszter programot futtatnak végig a számokon. Ez azt jelenti, hogy a mai hangzásnak megfelelően felhozzák a régi felvételeket, szó szerint feltuningolják a dalok hangzásvilágát, ezáltal sokkal dinamikusabban, hangosabban, jobban fognak szólni. Én is, mikor meghallgattam a Denevér Stúdiótól megkapott masztert, meglepődtem, hogy ez a beavatkozás, frissítés mennyit jelent. Hangerőben feljöttek a régebbi halkabb dalok, a gitársound-ok vastagabbak lettek, sokkal jobban előtérbe kerültek a dobok, cintányérok, stb. Viszont mégsem lett steril a dolog, mert így is teljesen érezhető, hogy melyik lemez melyik korból való, sőt az emberek azt is hallani fogják, hogy hogyan fejlődött a zenekar, szóval már-már egy időutazás lesz ez az egész anyag.
 
- Ki a kiadója ennek a válogatásnak?
 
- Ez is egy érdekes sztori. Idén januártól a Titkolt Ellenállás zenekar a debreceni székhelyű E.Z.S. Music-nál van hivatalosan, és ennek a válogatáslemeznek az ötlete is magának a kiadónak a vezetőjétől, Erdélyi Zsolttól jött először, hogy a koncertre jöjjön ki egy ilyen CD, ezért egyértelmű volt, hogy ez az ő gondozásukban jelenik meg. De Zsoltiról tudni kell, hogy nagyon nagy kerékpározó, és most augusztusban is nekiindult, körbekerekezte az összes környező országot, és csak most két hete érkezett haza, tehát pont abban az időszakban nem volt itthon, amikor a lemezzel kellett volna dolgozni. Több hónapon keresztül nem tudtunk érdemben egyeztetni, így ez az album ismét szerzői kiadásban jelenik meg, a Titkolt Records gondozásában, mint jó néhány eddigi kiadványunk. 
 
- Zárszóként még egyetlen kérdés maradt… Igaz, lehet, hogy Jenőt kellene megkérdezni, de most te vagy a Skype vonal túloldalán. Mennyire hálás vagy hálátlan szerep neki, hogy Gyurit „helyettesítheti” ezen az estén?
 
- Mindkettő egyben, tehát hálás és hálátlan is, de mindenképp megtisztelő, a Jenő szavaival élve! Épp a minap mondtam is neki, hogy nem feltétlenül lennék most a bőrében, de szerintem a közönség sem várja, várhatja el azt, hogy egy ugyan olyan Titkolt Ellenállás koncertet kapjon, mint amikor még Gyuri énekelt, mert ugye ez lehetetlen. Úgy gondolom, hogy Jenő és a zenekar többi tagja is mindent megtett annak érdekében, hogy nagyon magas színvonalon szólaljanak meg a dalaink ezen az estén. Szerintünk teljes lesz a siker, és méltó módon tudja ez a koncert lezárni az elmúlt 22 évünket!