Mit lép Pokorni? A Szent János kórház megmentését kérik tőle!

Mint arról korábban beszámoltunk, három hét alatt ötezer támogatói aláírást gyűjtött össze a Jobbik a budapesti Szent János Kórház megmentése és korszerű fejlesztése érdekében.

A Jobbik kezdettől fogva kiállt amellett, hogy a Szent János Kórházat meg kell tartani, mint regionális központi egészségügyi intézményt, a kormány viszont úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség. Végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást. Dél-Budán új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében, az Etele téren. Ide kerülhetnek át a Szent János Kórház „aktív” részlegei, mint például a belgyógyászat és a baleseti sebészet.

A kórház megszüntetése az I., a II. és a XII. kerületben, valamint az agglomerációban elhelyezkedő, Zsámbéktól Nagykovácsiig, és Budakeszitől Solymárig élő lakosokat is érintené.

Nyílt levél Pokorni Zoltánhoz

Tisztelt Polgármester Úr!

 

Aggodalommal értesültünk a Szent János Kórház további sorsát érintő kormányzati tervekről, melyek a jövőben egy nagy, összevont kórházat hoznának létre a dél-budai Etele téren, miközben a kerületben található János kórház jövője kétségessé válna. Meggyőződésünk szerint, noha a változtatások elodázhatatlanok, ez a koncepció nem szolgálná megfelelően sem a kerület lakosainak, sem pedig a kórházban jelenleg dolgozó egészségügyi alkalmazottak érdekeit. Ezért bízunk benne, hogy sikerül konstruktív megoldást találnunk a jelenlegi helyzetre, melyben Polgármester úr segítségére is számítunk.

 

Országgyűlési képviselőként tisztában vagyok azokkal a nehézségekkel, melyekkel a magyar egészségügynek nap mint nap meg kell küzdenie, a XII. kerületet magában foglaló választókerület elnökeként pedig jól ismerem a helyi intézmények helyzetét. A Szent János kórház körzetébe tartozó állampolgárként az sem kérdéses számomra, hogy a kórház jelenlegi állapota nem kielégítő. Ismerem a betegek panaszait és tudom, hogy az intézmény sürgősen felújításra szorul annak érdekében, hogy feladatát, a budai kerületek és a Buda környéki települések lakóit megfelelően ki tudja szolgálni.

 

Noha reménykeltőnek találtam azt, hogy pár éve a kormány az egészségügy megreformálására szánta el magát, a felvázolt koncepciók csalódást keltettek bennem. Ebben jelentős szerepet játszott az, hogy míg a korábbi tervek szerint a Szent János Kórház kiemelt intézményként segítséget kapott volna feladata ellátásához – ahogy azt tavaly Polgármester úr és több helyi kormánypárti politikus is támogatta – jelenleg nem látom ennek garanciáit. Sőt, éppen ellenkezőleg, a kormány legutóbbi tervei szerint a dél-budai Etele téren létrehozandó központosított egészségügyi intézmény, egy „szuperkórház” venné át a fekvőbeteg-ellátást a János kórháztól.

 

Az átalakítás több igen súlyos kérdést is felvet, melyek mind a kormányzati koncepció előkészítetlenségét sugallják. A terv ugyanis számos területet hagy nyitva. Véleményem szerint azzal, hogy a Szent János kórházban csak a járóbetegek ellátása maradna meg, a kórház egyik fő funkcióját veszítené el, mely alapot adna az intézmény további leépítésére és megszüntetésére. Ezt súlyos hibának gondolom, hiszen már a fekvőbeteg-ellátás áthelyezése egy távolabbi helyszínre sem szolgálja megfelelően a jelenleg a János kórházhoz tartozók igényeit. A Szent János kórházat jelenleg Buda négy kerülete és 40 agglomerációs település lakossága látogatja, akik számára az Etele tér megközelítése indokolatlan nehézségekkel járna. Igaz ez mind a fekvőbeteg-, mind pedig a járóbeteg-ellátásra.

 

Aggodalomra ad okot az is, hogy az új, Etele téri szuperkórházba több más intézményt vonnának össze, mely radikális ágyszám csökkenéshez vezetne. Míg jelenleg a János kórházban 744 aktív ágy van, az összevont intézményben mindössze csak 812 ágyat terveznek, mellyel ráadásul több kórházat „váltanának ki”. Kérdéses az is, hogy mi történne az összevonás után az egészségügyi dolgozókkal. Várhatóak-e elbocsátások a változások nyomán?

 

Erre az átalakításra a kormány Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár tájékoztatása szerint 335 milliárd forintot különített el. Meggyőződésem szerint ekkora összegből nem csak a Szent János Kórházban uralkodó áldatlan állapotokat lehetne felszámolni, de a létesítmény komoly fejlesztése is megoldható volna. Ismert, hogy már 1997 óta rendelkezésre állnak azok a tervek, melyek a mai elvárásoknak megfelelően alakítanák át a kórházat, biztosítva a kerület és a környező települések lakói életminőségének valódi javulását, ellentétben a csak látványberuházásnak jó Etele téri tervvel.

 

A Jobbik programjának egyik alapvető eleme a polgárokkal való egyeztetés. Éppen ezért pár hete utcai konzultációt és aláírásgyűjtést indítottunk a János kórház megmentéséért, melynek sikere és a pár nap alatt összegyűlt aláírások száma egyértelműen mutatja az itt élő emberek valós akaratát.

 

Ezúton kérem Polgármester urat, hogy vegye figyelembe az emberek kívánságát és segítsen a helyzet rendezésében. Kérem, adjon nekünk megnyugtató választ a kórház és az ott dolgozók jövőjét illetően.

 

Úgy gondolom, hogy a XII. kerületi emberek életminősége és az az érték, melyet az 1887 óta működő Szent János Kórház szakmaisága jelent, nem pártpolitikai kérdés. Éppen ezért mi ezen a területen egy széleskörű összefogást kívánunk megvalósítani. Szeretném felkérni Polgármester urat, hogy kezdeményezésünket támogassa és tegyünk le együtt olyan tervet a kormány asztalára, mely a kerület érdekeit szolgálja.

 

Együttműködésében bízva, munkájához sok sikert kívánok.

 

Tisztelettel:
Gyöngyösi Márton

Mentsük meg a János Kórházat néven Facebook oldalt is létrehozott a Jobbik az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, itt minden friss információ megtalálható a tiltakozással kapcsolatban.