Most Károlyi Mihályt támadja be a Jobbik

A Ságvári átnevezése után a Károlyi Mihály Kollégiumra pályázik a nemzeti párt.

A közelmúltban kisebb botrány lett abból, hogy jobbikos nyomásra az Emberi Erőforrások Minisztériuma átnevezné a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumot. A Jobbik szerint a kommunista múlttal való leszámolás akkor is alapérték, ha sokak egyetértésével nem találkozik.
 
Fejlemény, hogy most már a Károlyi Mihály Kollégium nevét is megváltoztatná a Jobbik szegedi szervezete, ugyanis a párt hazaárulónak tartja a volt miniszterelnököt. Minderről a szegedma.hu számolt be Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének elnökének, a város önkormányzati képviselőjének pénteki sajtótájékoztatója alapján.
“A Ságvári mellett egy másik szegedi közintézmény is névváltásra szorul: az SZTE Károlyi Mihály Kollégiuma, ugyanis Károlyi Mihály felelős az első magyarországi kommunista diktatúra kiépüléséért, az ország trianoni felosztásáért, tehát egyértelműen hazaárulónak tekinthető” – mondta Tóth Péter.
A képviselő a portál szerint kitért arra is, hogy a névváltoztatás mellett az épületek belső szerkezete és műszaki állapota is megújításra szorul. Az infrastruktúra javítására a kormánytól vár forrást a Jobbik, ennek jegyében Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő a Parlamentben is fel fog szólalni a két intézmény érdekében. Bejelentették továbbá, hogy a névváltoztatáson túl a nemzeti párt szegedi szervezete egy történész konferenciát kíván tartani, melyen azt vizsgálnák, Károlyi Mihály és Ságvári Endre személye méltó-e ilyen intézmények elnevezésére.

Törvénysértő állapot

2014. január elseje óta sem közterület, sem közintézmény nem viselheti kommunista történelmi alakok, vagy a diktatúrához köthető kifejezések nevét, a hivatalos állásfoglalásokat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) adja ki.
 
Szávay István korábban azt írta egy közösségi oldalon, hogy "felkészülhet a Károlyi Mihály Kollégium". A jobbikos képviselő az Alfahírnek erről nyilatkozva elmondta: az SZTE kollégiumának névadójáról az MTA állásfoglalása azt írja, hogy "vitatott történelmi szerepénél fogva nem javasolt, hogy róla közterületet, közintézményt nevezzenek el". Így szándékában áll, hogy ebben az ügyben is sürgesse a változást.
 
Hozzátette: azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy Budapesten Rajk Lászlóról szakkollégium, Lukács Györgyről pedig archívum van elnevezve, holott "e két személy szerepe a pártállami diktatúra kiépítésében és fenntartásában abszolút vitathatatlan".