Moszkva kész tárgyalni a NATO-val

A ciprusi kollégájával Nicosiában tárgyaló Szergej Lavrov arra reagált, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben bejelentette: a NATO fontolgatja, hogy újra összehívja a NATO-orosz tanácsot.

A miniszter emlékeztetett, hogy a tanács üléseit "amerikai kezdeményezésre Miheil Szaakasvili grúz elnök 2008-as dél-oszétiai agressziója után fagyasztották be", majd "beismerték, hogy ez hiba volt". "Az ukrajnai események után azonban, amikor alkotmányellenes puccs nyomán nacionalisták kerültek hatalomra, NATO-beli kollégáink ismét megsértődtek, és bejelentették az Oroszország és a NATO közötti érintkezések befagyasztását" - jelentette ki Lavrov.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Oroszország kész meghallgatni a NATO mondanivalóját, és Moszkvának is nagyon sok kérdése van a szövetséghez. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem szabad eltérni a NATO-val fenntartott viszony fő elvétől, az egyenlő és oszthatatlan biztonságtól, azaz az euroatlanti térségben senki sem erősítheti a saját biztonságát mások biztonságának kárára.

Lavrov azt is közölte: kész török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval találkozni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminisztereinek december 3-4-én Belgrádban tartott ülésén.

Az orosz diplomácia feje elmondta, hogy múlt héten, a Szu-24-es orosz vadászbombázó - török vadászgép általi - lelövését követő napon tárgyalt Cavusogluval, aki semmi újat nem mondott ahhoz képest, amivel az ankarai vezetés nyilvánosan mentegette "az elfogadhatatlan bűncselekményt". Ennek ellenére - miután a török fél kitartóan szorgalmazza a belgrádi találkozót, nem zárkózik el a kéréstől.

Szergej Lavrov leszögezte: az orosz gép lelövése után a török-orosz kapcsolatok nem folytatódhatnak a "business as usual" elv (változatlan feltételek mellett) alapján. "A terrorizmus elleni harccal ellentétesnek tekintjük Törökországnak ezt a lépését" - hangoztatta.

Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter szerdán a Mega televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy az orosz vadászbombázót Szíria légterében lőtte le a török légierő.

"Ehhez kétség sem férhet" - mondta a miniszter, aki szerint "ezt a török fél is tudja, ellenkező esetben kérte volna a NATO alapszerződése 5. cikkének alkalmazását, és segítséget kért volna a szövetségtől".

Lavrov Nicosiában közölte: ciprusi látogatása során kész volt találkozni Musztafa Akindzsivel, a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetőjével a Ciprust kettéosztó "zöld vonalon".

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő korábban elmondta, hogy Lavrov ciprusi látogatása előtt kompromisszumos megoldásként felajánlották a tűzszüneti vonalon tartandó találkozót, de Akindzsi ragaszkodott az észak-ciprusi rezidencián tartandó tárgyalásokhoz. "Egy ilyen találkozót azonban úgy is értelmezhettek volna, mintha Oroszország hivatalosan elismerné az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, ami kárt okozott volna a ciprusi rendezésben elfoglalt elvi álláspontunknak" - mondta a szóvivő.