"Ha jót akartok, felejtsétek el..." - így vágta zsebre az MSZP-t a Fidesz

A fontos döntések már a Lendvay utcában születnek. 

A portál azt írja: a hódmezővásárhelyi bukás után Orbánék még szorosabban fogják a gyeplőt az MSZP-n, mint eddig. 

"Még este 9 sem volt, és már érkeztek sms-ek fideszesektől, hogy ha jót akarnak, felejtsék el az együttműködést a Jobbikkal."

 - nyilatkozta a 444-nek Márki-Zay Péter megválasztásának éjszakájáról egy, a párt belső köreiben otthonosan mozgó forrásuk. A fenyegetőzésnek amúgy semmi értelme nem volt, hiszen a Jobbik számtalanszor leszögezte: az MSZP-vel és a DK-val kizártnak tartanak bármilyen közösködést.

A hangnem és maga az üzengetés azonban éles fényt vet arra, mennyire tekinthető még egyáltalán önálló politikai erőnek az MSZP?

A portál azt írja: számos szocialista politikussal és háttéremberrel beszélgetve arra jutottak: az MSZP már évek óta a színfalak mögött számos kérdésben együttműködik a Fidesszel. A függő viszony Molnár Gyula 2016 nyarán történt pártelnökké választása után vált egyértelművé. 

Egy már távozott tanácsadó szerint  

„a Fideszben már akkor látták, hogy fog kinézni az MSZP 2017-es éve, amikor a szocik még bele se vágtak.”

A szocik legégetőbb problémája a pénztelenség. A 2010 előtti nagy panamákon meggazdagodott figurák a bukás után faképnél hagyták a pártot, éves állami támogatásuk a felét sem teszi ki adósságuknak. Mire a hitelek részleteit törlesztik, alig marad valami a kasszában. Így aztán mostanában az számít a legjobb elvtársnak, aki képes forrásokat szerezni. 

És a NER Magyarországán ki dönti el, ki jut forrásokhoz? Igen, jól tippelt: Orbán Viktor. 

A Fidesz tehát lényegében némi - az ő mércéjükkel mérve - aprópénzért előretolta a szocialista párton belül azokat, akiket saját céljaira használható figurának tartott. A 444 mindenekelőtt Molnár Zsoltot említi, mint, aki "ma az MSZP legbefolyásosabb vezetője", akit "nem hivatalos pénztárosként" is emlegetnek. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként nem csak Pintér Sándor belügyminiszterrel, de Rogán Antal kommunikációs miniszter köreivel is jó kapcsolatot ápol.

A 444 a hozzá - és ezen keresztül a Fideszhez - lojális politikusok közé sorolja

Gőgös Zoltánt, Hiller Istvánt, Kunhalmi Ágnest, Józsa Istvánt, és Horváth Csabát is.

Mesterházy Attiláról megjegyzik: a "táskahordozójaként" ismert Garamvölgyi Balázs tiszteletbeli bahreini konzul 2015-ben Orbán Ráhellel és Tiborcz Istvánnal tárgyalt az arab országban, egyébként pedig a letelepedési kötvényekkel üzletelő European Bond Program vezetője.

A portál feleleveníti, hogyan buktatták meg Botka Lászlót a párton belüli érdekcsoportok. 

„Olyan még az MSZP történetében sem fordult elő, hogy valaki nyilvánosan kivégezzen egy kongresszus által néhány héttel korábban egyhangúlag megszavazott jelöltet”

- nyilatkozta a 444-nek egy bennfentes szocialista. A neve elhallgatását kérő forrás szerint egyébként az igazi fordulópont a plakáttörvény volt. Amikor tavaly júniusban a Jobbik  „Ti dolgoztok, ők lopnak” feliratú hirdetései megjelentek az utcákon, a kormányfő nagyon csúnyán kiborult. A portálnak egy, a miniszterelnöki kabinetirodával kapcsolatban álló forrás úgy fogalmazott:

„Soha nem láttam még ennyire feldúltnak Orbánt, mint amikor megjelentek a jobbikos óriásposzterek a köztereken”.

Eldöntötték, hogy a plakátokat mindenáron el kell tüntetni. Az ezt célzó kétharmados jogszabályhoz szükséges többséget azonban az ellenzéktől kellett összeházalni.

A Fideszt azonban minden ellenzéki elutasította - kivéve az MSZP-t.

Tóth Bertalan és Molnár Zsolt már meg is állapodtak a kormánypárttal, amikor utolsó utáni pillanatban Botka László egy villámgyors becsúszással még egyszer utoljára megmentette a pártot az öngóltól.

"Ha lepaktálunk, onnantól Vona a kihívó!" 

 - tajtékzott a szegedi polgármester, akinek valójában ekkor dőlt el végleg a sorsa: nem lehet a párt miniszterelnök-jelöltje.

Ez a döntés azonban ekkor már elsősorban nem a szocialisták székházában, hanem a Lendvay utcai fideszes főhadiszálláson született meg. 

Miután Molnár Zsolt saját biztonságpolitikai szakértőjével, a pár hétig élő kamu mozgalmat alapító Tarjányi Péterrel és az azóta a kisgazdák miniszterelnök-jelöltjévé avanzsált Lattmann Tamással elvégeztette a piszkos munkát, és Botkát eltakarították, már semmi sem zavarja a Fidesz érdekeinek zökkenőmentes kiszolgálását. Karácsony Gergely személyében ideális frontemberre akadtak, aki a kampánymeló nagy részét elvégzi, képes azt a látszatot kelteni, mintha valódi ellenlábasai lennének a kormánynak - és, ami a legfontosabb: nem szól bele a párt belső ügyeibe. 

A 444 úgy tudja, az MSZP valójában már teljesen elengedte az áprilisi választásokat. A DK-nak átpasszoltak 46 körzetet,

a fennmaradó 60-ban pedig mindössze 9-ben remélnek győzelmet.