Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési irányait.
Az MTI azt írja, a tárcavezető szerint a légi kikötő óvatos becsléssel is elérheti az évi 20 milliós utasforgalmat az évtized végére, ha megvalósulnak a fejlesztések. Az üzemeltetési jogköröket gyakorló Vinci ideális társbefektető, hiszen több mint 70 repülőteret üzemeltet több mint egy tucat országban.
A közúti-vasúti fejlesztések költsége 1 milliárd eurónál is többe kerül
Nagy Márton szerint a repülőtér bővítéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztésének finanszírozási lehetőségeit még vizsgálják, de
a tervezéseket mielőbb el kell kezdeni, hogy 2032-ben megnyílhasson a 3-as terminál.
Azt ígérte, a tervezési-kivitelezési ütemtervek ősszel elkészülhetnek, különösen a gyorsvasút kiépítése jelent komoly műszaki kihívást, mert minden bizonnyal le kell majd vinni a vonalat a föld alá.
Az már most biztos, hogy a repülőteret kiszolgáló, forgalombővítéshez szükséges közúti-vasúti fejlesztések költsége meghaladhatja az 1 milliárd eurót.
Ez pedig durván 395 milliárd forintot jelent.
A kiadásokra a 2025-ös költségvetésből is lehet keret, de az állami támogatás mellett piaci szereplők, például koncessziós üzemeltetés is elképzelhető - közölte.
Nagy arra is kitért, hogy
harmadik félként a Katar állami befektetési alapja is tulajdont szerezhet a budapesti repülőtérben.
Erről a mostani tulajdonosok együtt döntenek majd, a harmadik fél részesedése 10 százalék alatti lehet - fűzte hozzá.
Több mint ezermilliárdot emészt fel a vásárlás
A miniszter hangsúlyozta, szerinte a repülőtér 3,1 milliárd eurós (kb. 1223 milliárd forint) vételára reális, a piaci várakozásoknak megfelel, a résztvevő felek a tulajdonrészükkel arányos kifizetést vállaltak.
Így lett a magyar államra jutó rész 2,48 milliárd euró (kb. 979 milliárd forint). Ennek fedezetét egyenlő arányban a költségvetésből, EXIM-hitelből és nem stratégiai jelentőségű állami vagyonelemek értékesítéséből fedezték.
A hitelezői konzorcium az előző tulajdonos 1,44 milliárd eurós (kb. 568 milliárd forint) kölcsönét meghosszabbította - számolt be.
Jövőre megszüntetik a különadót
Az NGM-et vezető miniszter úgy véli, a budapesti reptér a tervek szerint komoly fejlődés előtt áll, a Vinci a légitársaságokkal kiépített kiváló kapcsolatait felhasználva új, hosszú távra szóló járatokat hozhat a magyar fővárosba.
Mint újságírói kérdésre kiderült,
az Orbán-kormány azt tervezi, hogy 2025 januárjától eltörli a légitársaságok különadóját.
(Címlapkép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeli célkitűzéseiről és üzleti terveiről tartott sajtótájékoztatón a repülőtér 2A terminálján 2024. július 9-én. MTI/Kovács Tamás)