A héten az egyik legfontosabb, de egyben legszárazabb törvény tárgyalását kezdi meg az országgyűlés. Az elmúlt évtől eltérően (igazából az volt a kivétel) tavasszal tárgyalják a honatyák a 2026-os büdzsét, melyet a „háborúellenes költségvetés” fantázianévvel illettek.

Igazából már itt is kibukik a fideszes következetlenség, a 2025-ös évi dokumentumot már „békeköltségvetés” szlogennel propagálták. Emlékezetes, Orbán Viktor szeptemberi, Kötcsei gondolatok című posztjában ezt ígérte:

„Ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba.”

Vagyis a kabinet idénre (még Donald Trump megválasztása előtt!) békével számolt, jövőre már csak „háborúellenességgel”.

Pedig a Kedves Vezető nagyon pedálozott a republikánus vezető mar-a-lagói rezidenciáján!

Mennyivel növekszünk?

A gazdasági növekedés, azaz bruttó hazai termék, közismert rövidítéssel a GDP növekedése az egyik, ha nem a legfontosabb gazdasági mutató. Létezik termelési oldalról, felhasználási oldalról vagy jövedelmi oldalról történő megközelítése, de a lényege tulajdonképpen az, hogy mekkora az ország gazdasági súlya.

Nos, ennek a mutatónak az éves változását szoktuk árgus szemekkel figyelni.

A kabinet 2019 óta folyamatosan 4 százalék körüli növekedéssel számol. Nyilván például egy Covid-válságot nem lehet előrejelezni, de három évvel a háború kitörése után már bele lehetne kalkulálni a számokba ennek a konfliktusnak a hatását. Ám az utóbbi három évben a költségvetésben számított tervnek a közelébe se ért a tényadat.

2023:

– terv: 4,1 százalék,

– tény: -0,7 százalék.

2024:

– terv: 4,0 százalék,

– tény: 0,8 százalék.

2025:

– terv: 3,4 százalék,

– első negyedév után várt: 2,5 százalék.

2026:

– terv: 4,1 százalék,

– tény: ?

Mennyit romlik a pénzünk?

Szintén fontos mutató, és az utca embere számára is kézzelfogható: az infláció. Itt rendre alulbecsüli a kormányzat a később kialakuló értéket, aminek például a nyugdíjasok látják kárát: a novemberi nyugdíj-kiegészítés érkezésééig ők „meghitelezik” a becsült és a tényleges pénzromlási ütem közti különbözetet.

Lássuk, itt hogyan alakultak az elmúlt pár év adatai!

2021:

– terv: 3,0 százalék,

– tény: 5,1 százalék.

(Az a fránya „háborús” infláció, hát nem korábban érkezett, mint az orosz tankok?!)

2022:

– terv: 3,0 százalék,

– tény: 14,5 százalék.

2023:

– terv: 5,2 százalék,

– tény: 17,6 százalék.

2024:

– terv: 6,0 százalék,

– tény: 3,7 százalék.

(Hoppá! El kell ismerni, ez jobb a vártnál!)

2025:

– terv: 3,2 százalék,

– első negyedév után várt: 4,5 százalék.

2026:

– terv: 3,6 százalék,

– tény: ?

Mennyivel költünk többet?

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya megint nehezen értelmezhető az Olvasó számára. Röviden talán úgy lehetne megfogni, teljesítményünk hány százalékával költhetünk többet abban bízva, hogy azt a jövőbeni növekedésünknek köszönhetően ki tudjuk termelni. Amolyan hitelféle…

Itt van egy 3 százalékos úgynevezett maastrichti kritériummutató, a szakemberek véleménye szerint ez az a mérték, ami még nem taszítja adósságspirálba az adott ország gazdaságát.

Ezt 2019-ben, az utolsó „nyugalmas” évben még 1,8 százalékra tervezték, 2,0 százalék lett, ám ezt követően „elszabadult a pokol”. A Covid évében a tervezett 1 százalék helyett 7,5 százalékra ugrott, és bár a kormányzat szerette volna 2024-re 2,9 százalékra csökkenteni, még tavaly is 4,5 százalékot tett ki. Idénre és jövőre egyaránt 3,7 százalékos költségvetési hiánnyal számol a kormányzat.

2020:

– terv: 1,0 százalék,

– tény: 7,5 százalék.

2021:

– terv: 2,9 százalék,

– tény: 7,1 százalék.

2022:

– terv: 5,9 százalék,

– tény: 6,2 százalék.

2023:

– terv: 3,5 százalék,

– tény: 6,7 százalék.

2024:

– terv: 2,9 százalék,

– tény: 4,5 százalék.

2025:

– terv: 3,7 százalék,

– tény: ?

2026:

– terv: 3,7 százalék,

– tény: ?

Mennyivel tartozunk?

A leginkább „átverős” költségvetési mutató a GDP-arányos államadósság. Ez ugyanis csak azt mutatja meg, adott év december 31-én mennyi volt az állam tartozása a különféle hitelezők felé, ahhoz viszonyítva, mennyi az év egészében megtermelt GDP. Ez azután „trükkök százaira” ad lehetőséget, az Mfor például kiszúrta, hogy

tavaly év végén, december 19-én és 31-én 615 milliárd, illetve 462 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza a kormányzat „az államadósság csökkentésére” hivatkozva, majd január 7-én kibocsátottak nagyjából ugyanennyi, 1083 milliárd forintnyi papírt a befektető bizalom töretlenségére hivatkozva.

Ez a tavalyi bruttó hazai termék kb. 1,3 százalékát teszi ki, vagyis ez a körülbelül egy hét ennyivel javította a GDP-arányos államadósság-mutatót. (Ugye, mennyivel hitelesebb lenne a kép, ha a GDP-hez az adósság éves átlagos mértékét viszonyítanánk?)

Ennek ellenére tavaly (sem) sikerült a mutató csökkentése, sőt a Magyar Nemzeti Bank 0,2 százalékpontos növekedést regisztrált év végén. Itt érdemes kicsit régebbre visszamenni az időben, arra az időszakra, amikor Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszter volt! 2010 végén mutatták be a Széll Kálmán-tervet, mely az Összefogás az államadósság ellen címet viselte. Ebben ennek a mutatónak a hosszú távú csökkentésére tettek ígéretet, az elképzelés szerint ez 2018-ra 50 százalék alá csökkent volna. Nos, a terv- és tényszámok így alakultak:

2020:

– terv: 65,5 százalék,

– tény: 77,2 százalék.

2021:

– terv: 69,3 százalék,

– tény: 76,8 százalék.

2022:

– terv: 79,3 százalék,

– tény: 73,9 százalék.

2023:

– terv: 73,8 százalék,

– tény: 73,4 százalék.

2024:

– terv: 66,7 százalék,

– tény: 73,6 százalék.

2025:

– terv: 72,6 százalék,

– tény: ?

2026:

– terv: 72,3 százalék,

– tény: ?

A számokból összességében az szűrhető le,

a kabinet eddig csak akkor talált el egy-két makroszámot, ha pesszimista volt.

A vártnál kisebb növekedés a bevételek elmaradását hozta, ami miatt külső forrásból, az államadósság terhére kellett kitömködni a költségvetési lyukakat. A magas kamatszint miatt pedig ez újabb, nem várt kiadásokat eredményezett.

Az optimista forgatókönyvek pedig sosem jöttek be, amiért persze sosem Orbán Viktor vagy Nagy Márton elhibázott gazdaságpolitikája volt a hibás. A kapitális hibákért – szuveNERitásunk ide vagy oda – mindig valami kapitalista szabotőr volt a felelős. Tartunk tőle, ez a hozzáállás nem is fog változni…