Nem nő a tankötelezettség korhatára

Kacsa volt, hogy ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség korábban 16 évre leszállított korhatárát.

A Magyar Nemzet kedden közölte: a kormány által elfogadott koncepció azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most 30 százalékos.
 
A lap szerint a stratégiában szó van arról is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól szeptemberben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülő mintegy 400 iskola gazdasági önállóságát növelni kell, így várhatóan csökkennek az érintett iskolák adminisztrációs terhei, gyorsulnak a beszerzéseik, s több pénzügyi kérdésben dönthetnek majd helyi szinten.

Cáfol a minisztérium

A Nemzetgazdasági Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, a kormány nem tervezi a tankötelezettségi korhatár emelését.
 
Tájékoztatásuk szerint a szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés. Tehát a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szakképzés átalakításából nem következik automatikusan a korhatár emelése - tették hozzá.