Mire várnak? Semmi konkrétum a rezsicsökkentésről és Novák sem foglalkozott még a katával

Mire várnak? Semmi konkrétum a rezsicsökkentésről és Novák sem foglalkozott még a katával

Miközben a kata-törvényt 24 óra alatt keresztülverte a Parlamenten a Fidesz, másnap pedig Németh Szilárd bevetésével az egész országot beparáztatták azzal, hogy az "átlag" felett fogyasztók esetében nem lesz rezsicsökkentés, azóta egy kicsit leállt a törvénygyár. 

Az Alfahír szúrta ki, hogy Kövér László házelnök július 13-án (szerdán) már aláírva elküldte a vonatkozó törvényt kihirdetés céljából a köztársasági elnöknek. Novák Katalinnak a törvényt 5 napon belül kell aláírnia és elrendelnie annak kihirdetését a Magyar Közlönyben - a határidő elvileg vasárnap jár le.

Novák Katalin dönthet másként is

Egyébként ha a köztársasági elnök a törvénnyel (vagy annak valamelyik rendelkezésével) nem ért egyet, a törvényt – észrevételeivel – visszaküldheti az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés újratárgyalja a törvényt és módosításokkal vagy anélkül ismét határoz az elfogadásról. Ha a köztársasági elnök a törvényt (vagy valamelyik rendelkezését) az Alaptörvénnyel ellentétesnek tartja, azt vizsgálatra megküldheti az Alkotmánybíróságnak. Ha az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenességet állapít meg, az Országgyűlés a törvényt az alaptörvény-ellenesség megszüntetése érdekében újra megtárgyalja. Ha a köztársasági elnök egyet nem értése folytán visszaküldött törvényt az Országgyűlés változatlan szöveggel fogadja el, a köztársasági elnök még kérheti az Alaptörvénnyel való összhang vizsgálatát.

Mindenesetre Novák Katalint egyelőre látványosan nem érdekli, hogy napok óta tüntetések zajlanak Budapesten. Többek között futással tölti az idejét Szlovéniában - miután visszatért a brazíliai turnéjáról. 

A rezsicsökkentés esetében még kínzóbb a várakozás. Egészen döbbenetes és ijesztő, hogy úgy jelentették be a magyar családok megszorításán alapuló átalakítást, hogy az Orbán-kormány nem volt képes a bejelentés mögé konkrétumokat, számokat rendelni. Nehezen megválaszolható felvetés, hogy a részletszabályozások ismerete miatt csak szorongó/számolgató magyar állampolgárok bizonytalanságban tartása jár-e bármilyen politikai előnnyel is a kormányzat számára. 

Vajon a (közelgő) gazdasági válság elviseléséhez nem lenne előnyösebb, ha az Orbán-kormány inkább a bizalom visszaépítésén dolgozna, és ha már a döntéseit nem előzi meg társadalmi egyeztetés, legalább ne tartsa kétségek között az állampolgárokat?

Legyünk pozitívak - (a tiltakozásokat is látva) átgondolják a megszorításokat.