Kövér László már aláírta a kata-törvényt, most Novák Katalinon a sor

Kövér László már aláírta a kata-törvényt, most Novák Katalinon a sor

Kövér László házelnök keze nem remegett meg, és aláírta a kata-törvényt, és tegnap meg is küldte a dokumentumot Novák Katalin köztársasági elnöknek. Azaz az épp Szlovéniában tartózkodó államfő esetében elkezdett ketyegni az óra: 5 nap áll rendelkezésére, hogy valamit kezdjen a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló módosításnak. 

Az ellenzék már napok óta próbál nyomást helyezni Novák Katalinra annak érdekében, hogy a politikus ne írja a törvényt, és küldje azt vissza a parlament elé - hogy újra megtárgyalják azt. Ugyanakkor eddig még nem kommunikált ezzel kapcsolatban semmit a Sándor-palota, így nem tudjuk, hogy milyen álláspontot képvisel(?) a köztársasági elnök. 

Gyöngyösi Márton a Nemzeti Válságtanács összehívására szólította fel Novák Katalint

Magyarország válságban van, a forint árfolyama bezuhant, az infláció elszabadult, és az Orbán-kormány politikája miatt az EU-tól nem tudjuk lehívni az uniós forrásokat, az ország halad egy régóta nem látott recesszió felé - Gyöngyösi Márton csütörtöki sajtótájékoztatóján ezzel indokolta, miért lett volna fontos, ha létrejön a múlt héten meghirdetett összparlamenti tanácskozás, azonban erre nem került sor, mert a kormánypártok nem voltak hajlandóak a többi

Az viszont bizonyos, hogy jelenleg finoman szólva sincs nemzeti egység a változtatás, és az Orbán-kormány céljai mögött.