Nyilvános szexuális aktus rázta meg Kőszeget (18+)

Kőszeg egyik pizzériájának teraszán egy férfi és egy nő fényes nappal nyilvános helyen szeretkezett.

A nyilvánosságra került videó készítője mobiltelefonjával vette fel a héten Kőszeg egyik pizzériájának teraszán, hogy egy férfi és egy nő fényes nappal nyilvános helyen szeretkezik. A felvételt készítő és azt a Nyugat.hu hírportálnak eljuttató személy elmondta, hogy felháborítja az eset, mindenképpen nyilvánosság elé akarta tárni, mi történik. A Nyugat.hu egyik olvasója úgy tudja, hogy a felvétel hatására a társulatból kikerült két személyt. Pócza Zoltán azonban nem kommentálta az ügyet.

A Bors úgy tudja, hogy az egyik szereplő egy ismert színész. A bulvárlap állítólag el is érte az illetőt. „Beperelek mindenkit” – közölte a meg nem nevezett személy a napilap újságírójával. – „Ez az egész egy hülyeség, senkinek nincs joga senkit levideózni vagy lefényképezni. Ez egy nem létező probléma” – mondta a férfi ingerülten, majd letette a telefont.

Az aktus körülbelül fél órán át tartott, és volt olyan vendég, aki a teraszról fordult vissza, amikor szembesült, mi zajlik onnan pár méterre.