Nem sok, de legalább kevés: 0,3 százalékos kompenzációt kaphatnak még a nyugdíjasok

Nem sok, de legalább kevés:  0,3 százalékos kompenzációt kaphatnak még a nyugdíjasok

Mint megírtuk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, havi összevetésben pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.

KSH: az élelmiszerek ára egy év alatt 3,7 százalékkal nőtt augusztusra

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, havi összevetésben pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az MTI azt írja: az elemzők 4,7 százalékos éves bázisú inflációs indexet vártak augusztusra a júliusi 4,6 százalék után.

A várakozásoknak megfelelően továbbra is rendkívül magas Magyarországon az infláció, augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből.

Az élelmiszerek ára egy év alatt 3,7 százalékkal nőtt augusztusra. Ezen belül

  • az étolajé 30,6,
  • a munkahelyi étkezésé 9,2,
  • a margariné 9,1,
  • a baromfihúsé 8,9,
  • a liszté 8,2,
  • a büféáruké 7,2,
  • az éttermi étkezésé 7,0 százalékkal emelkedett.

Júliushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek. A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 4,3 százalékkal drágultak.

A hvg.hu cikkében arról ír, a január-augusztusi időszak átlagát nézve a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek.

Mindez azt jelenti, hogy

a nyugdíjasokat még 0,3 százalékos nyugdíjkompenzáció illeti meg.

A lap felidézi, a nyugdíjak év elején 3 százalékkal emelkedtek, júniusban volt egy 0,6 százalékos kompenzáció. A nyugdíjak mértékét az állam az infláció várható mértékével emeli, majd mindig az első nyolc hónap tényadatának megfelelően kompenzál.

Az MNB azt várja, hogy ősszel a bázishatások miatt átmenetileg újra nő majd az infláció, így az év végére a 2-4 százalékos toleranciasáv fölött lesz, októberben és novemberben jöhet egy újabb inflációs csúcs, csak 2022 első negyedévében tér vissza a toleranciasávba, és 2022 közepére stabilizálódhat az inflációs cél, vagyis 3 százalék körül.