Ők mind kevesebbel megúszták, mint Budaházy

Vörösiszap, petárdagyár, diáktárs agyonverése - pár olyan ügy a közelmúltból, ahol a vádlottak bizony jól jártak. Nem kicsit, nagyon.


Vörösiszap - nem is történt itt semmi

A tíz halálos áldozattal, több száz sérülttel, mintegy 55 milliárd forinttal járó ökológiai és anyagi kárral járó katasztrófa kapcsán idén januárban sikerült eljutni az első fokig.

Fotó: Béli Balázs

A nagy érdeklődéssel járó és régóta várt, 2012-ben indult perben aztán túl sok köszönet nem volt, ugyanis a magyar bíróság szerint senki nem vétkes a katasztrófában, mind a 15 vádlottat felmentették. Ellenük különböző vádpontokban, így halált okozó gondatlan közveszély-okozás vétsége, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, vagy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emeltek vádat. Az egyetlen közös pont a közveszély-okozás volt, a bíróság szerint ezt sem követték el a vádlottak. A botrányos ítéletről és az elképesztő indoklásról itt olvashat bővebben, itt pedig arról, hogy a MAL még akár vissza is perelheti a károsultaknak járó kárpótlást.

Fotó: Béli Balázs

Amikor a bíró sem akart szembenézni a saját ítéletével. A januári ítélethirdetéskor Kepli Lajos egy molinót emelt a magasba, a bírónő ki is vezettette a teremből.

Felrobbant tűzijátékraktár - még ítélet sem született

A Pyro-TechniC Kft. törökbálinti raktára 2004. augusztus 5-én repült a levegőbe, három dolgozó meghalt, nyolcvanan megsérültek, az anyagi kár óriási volt: a környéket gyakorlatilag letarolta a robbanás, sok ház és autó vált lángok martalékává. A robbanás erejére jellemző, hogy még Érden is érezhető volt a robbanás, az azt követő füstoszlop pedig lényegében egész Budapesten látható volt. A rendőrség közlése szerint illegálisan tárolt fekete lőpor, mintegy két és fél mázsa robbant fel a raktárban, a keletkezett tűzben robbantak fel és repültek szét a pirotechnikai anyagok és eszközök. A cégvezetők közül kettőt a tragédia után őrizetbe vett a rendőrség. A robbanás után több per is indult. A kártérítési perben a bíróság 2006-ban jogerősen is megállapította, hogy a Pyro-Technic Kft-t terheli felelősség a balesetért, végül 2012-ben 15 millió forintnyi kártérítést ítéltek meg a felpereseknek.


Ezzel párhuzamosan a rendőrség 2005 végére fejezte be a nyomozást, az ügyészség pedig a kft. négy vezetője ellen vádat is emelt. A vádhatóság szerint a raktárak gondatlan átépítése, a szellőzés, tűzvédelem és takarítás elégtelensége vezetett a katasztrófához, a bíró azonban 2007 közepén a szakvélemény kiállítóit kizárta a perből, véleményüket nem vette figyelembe, így az ügyészség a vádlottakkal szemben emelt vádakat visszavonta, így az eljárás megszűnt. Magyarul, a három ember halálával és rengeteg sérülttel járó robbanásnak nincs felelőse a mai napig.

Agyonverte osztálytársát - ejnye-bejnye lett belőle

Az akkor 17 éves Kozák Rajmund 2008 januárjában agyonverte osztálytársát, Rolandot, aki később belehalt a sérülésébe. Kozák - ha már iskolai példával akarunk élni - nagyjából egy fekete pont súlyával felérő büntetést kapott.

Kozákék a fiút ketten fogták le, hogy a fiatal bokszoló profi módon üthesse halálra védtelen áldozatát, aki még hazavánszorgott, majd ott eszméletét vesztette, és a kórházba szállítás közben meghalt. Első fokon botrányosan enyhe ítélettel egy év fogházbüntetést kapott, de még azt is csak felfüggesztve. A jogerős verdikt végül 2 év három hónapról szólt. Jó magaviselet esetén a büntetés 1/3-a engedhető el, azonkívül levonták a korábbi, 3 hónapos előzetesben töltött időt, a házi őrizetet (1 nap házi őrizet 4 nap fogháznak felel meg), így akkor a 27 hónapból valójában 15 hónap lett. Ennyit ért egy ember halála.

Nem együtt, csak egymásról tudva

2009 februárjában az egész országot megrázta Marian Cosma veszprémi kézilabdázó megölése. Gyilkosai, Raffael Sándor, és Németh Győző, a rettegett enyingi cigánymaffia oszlopos tagjai első fokon 2011 júniusában még életfogytig tartó fegyházbüntetést kaptak. 2012 áprilisában azonban jelentősen enyhítették az ítéletet. Mindkettejükre 18 évet mértek ki - ám nem fegyházban, hanem börtönben, amely nem csak lényegesen élhetőbb körülményeket, de a kedvezmények és a jó magaviseletért járó harmadolás lehetőségét is megadja nekik. Erről itt olvashat bővebben.

A másodfokon eljáró bíróság az enyhítést azzal indokolta, hogy Raffael és Németh nem "akarategységben, csak egymáshoz közel, egymásról tudva szúrták meg.", és azt is csak "indulatból". Az ítélethirdetést rendzavarás kísérte - igaz, nem egészen úgy, mint Budaházyék ügyében. A gyilkosok rokonai lelkes tapssal üdvözölték a döntést.

Négy ember halála, 9 év börtön, mínusz előzetes, mínusz jó magaviselet

Eva Rezesova (vagy inkább Rezes Éva) ittas állapotban elkövetett, négy halálos áldozattal jár baleset okozásáért kilenc év börtönt kapott, a járművezetéstől nyolc évre eltiltották.

wer

Rezesova pere már önmagában is botrányos volt, első fokon még azt is felvetették, hogy az áldozatok voltak a hibásak, a szakértők elfogulatlansága kapcsán is számos kérdőjel fogalmazódott meg. Végül másodfokon a maximálisan kiosztható tíz évből kilencre ítélték a milliomosnőt (öt a minimum), ám ebből lejön a két év előzetes. Még ennél is kevesebb lehet a büntetés, ugyanis 2018-ban a bíróság megvizsgálhatja, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető-e, ismerve jó magaviseletét, ez várhatóan azt jelenti, hogy Rezesova két év múlva szabadulhat (autót azonban nem vezethet, az eltiltás ekkortól kezdődik).