Orbán Viktor: 2-3 éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért

Orbán Viktor: 2-3 éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért

Az átlagbért pedig egymillió forintra duzzasztaná. Nagyra törő álmokat dédelget a miniszterelnök, aki a közrádióban nem a magyar gazdaság sanyarú helyzetét, hanem a nemzetközi vizek helyzetét és a jövőt ecsetelte.

A gazdasági hidegháború a legrosszabb, ami történhet Európával és a magyarokkal - vélte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. Orbán Viktor demagóg módon azt mondta, Magyarország a családok életszínvonalának megvédése érdekében vezeti be a gazdasági semlegesség politikáját.

A kormányfő elmondta, az EU olyan döntést hozott, amellyel megpecsételni látszik a saját versenyképességét, azaz lezárja azt.

Ez a gazdasági hidegháború; az unió a nap folyamán dönt arról, hogy büntetővámokat vet ki a kínai gazdaságra, amit Magyarország ellenez

- tette hozzá a keletre kacsintgató politikus.

Orbán azt mondta, óriási veszély a gazdasági hidegháború, mert az elsősorban Magyarország exportorientált gazdaságát sújtja, ezért harcolni kell ellene, mert ez a családok mindennapi életszínvonalával legszorosabban összefüggő kérdés.

Elismételte, ezért vezették be a gazdasági semlegességet, és ennek a megalapozása zajlik jelenleg, az ezzel összefüggő intézkedéseket gyűjtötték össze a geszti kihelyezett kormányülésen.

A gazdasági növekedést a következő évben 3-6 százalék közé emelné

Orbán szerint a kormányülésen szó volt arról, hogy

két-három éven belül hogyan is lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését.

A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig a megállapodást hozza tető alá.

Legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, aminek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van - vélte, de az inflációról és a forintárfolyamról nem szólt.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy óriási vitákat szül a gazdasági semlegesség, és most, amikor azt látják, hogy "rugdossák a hátsónkat, rángatják a kabátunk szárnyát vagy belemarnak a nadrágszárunkba", annak szerinte mind ez az oka.

Ha a szavak mögé néznek, minden támadás mögött az van, hogy megpróbálják Magyarországot letéríteni a gazdasági semlegesség útjáról, és visszaverni, visszakényszeríteni abba a blokkba, ahol ők is vannak, ahol nincs növekedés, nincs fejlődés és nincs jövő - vélekedett a miniszterelnök.

Nem akarunk visszamenni abba a blokkba, hanem ott akarunk lenni, ahol vagyunk, mert ha jól csináljuk, akkor az idei 1,5-1,8 százalékos növekedést a gazdasági semlegesség politikájával a következő évben 3-6 százalék közé tudjuk emelni

- ígérte.

Azt állítja, nem enged a megduplázott adókedvezményből a családosoknak

Azt is megígérte, hogy a gyermekes családok számíthatnak arra, hogy helyzetük 2025-ben és 2026-ban érezhetően javulni fog, mert a kormány a következő évben megduplázza a gyermekek után járó adókedvezményt.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

a gyermek személyes ügy, de közben közérdek is, mert ha van gyerek, akkor van jövő, ezért nem szabad lemondani arról, hogy fair elbánásban részesüljenek a gyereket nevelő szülők.

Ezért kétszeresére kell emelni a gyerekek után járó adókedvezményt - tette hozzá, jelezve, lehet, hogy ezt nem egyszerre, hanem két lépésben teszik meg, de a következő évben ennek meg kell történnie. "Én ebből nem engedek" - hangsúlyozta a kormányfő.

A gyerekesek számíthatnak arra, hogy függetlenül a foglalkozásuktól és a foglalkozásuk bérszínvonalától, az ő helyzetük érezhetően javulni fog a 2025-ös és '26-os években

- hangoztatta.

Bevándorlás figyelemelterelésként

Ha Brüsszel a migránsok becsalogatása helyett nem tér át egy migránsokkal szemben fellépő, a határokat megvédő politikára, akkor meg fog bénulni az Európai Unió működése - ecsetelte Orbán, akinek saját kormánya is kétezer embercsempészt engedett szabadon hazánkban, és idecsábította vendégmunkások súlyos ezreit távoli országokból.

"Ha Brüsszel nem tér észhez, és nem tér át egy migránsokat támogató, becsalogató politikáról egy migrációval szemben föllépő politikára, a határt megvédő politikára (...), akkor nem a gazdaság behalása, meghalása miatt lesz baj, hanem már azt megelőzően, hogy ez bekövetkezne, a migráció miatti konfliktusok szét fogják feszíteni az Európai Uniót, és meg fog bénulni az unió működése"

- vázolta föl.

A kormányfő azt mondta: jó, ha Brüsszel főpolgármestere készül, mert ha Magyarországot továbbra is mindenfajta büntetésekkel sanyargatják Brüsszelből a migráció miatt, akkor "meg fogják kapni, amit akarnak, és oda fogjuk szállítani buszokkal a migránsokat a főtérre, jogilag szabályos, kifogásolhatatlan módon".

"Aztán egyék meg, amit főztek maguknak"

- jelezte a tömény populizmussal fűszerező Orbán Viktor.

(Címlapkép: Orbán Viktor - Béli Balázs/Alfahír)