A Tisza Párt kormányra kerülése esetén a férfiak számára is elérhetővé teszik a nyugdíjat 40 év jogosultsági idő elérése után – jelentette be országjárásának keszthelyi állomásán Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt mondta,
„ma minden harmadik férfi meghal, mielőtt nyugdíjba menne, így minden harmadik gyerek nagyapa nélkül nő fel”.
Magyar felhívta a figyelmet, az intézkedés bevezetésének feltétele, hogy előtte sikerüljön beindítani a gazdaságot.

Ha a kedves Olvasó számára a fenti szavak és maga a programpont ismerősen hangzik, az nem a véletlen műve, ugyanis
a Jobbik már első parlamenti ciklusa óta szorgalmazza, a hölgyek mellett a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszonyt követően,
sőt a párt 2016-ban parlamenti vitanapot is tartott e kérdésben.
A Nők 40 programra a 2026-os költségvetés tanúsága szerint 538,6 milliárd forintot különítettek el. A kormánypropagandára (közvetlenül) – az idei, a tavalyi és a tavalyelőtti évhez hasonlóan – csaknem 40 milliárd forintot szánnak, de az Mfor kimutatása szerint a zárszámadási törvények eddig azt bizonyították ténylegesen 45-60 milliárd forint közötti összeget költenek el erre évente. Kiemelt állami rendezvényekre jövőre 26,4 milliárd, kiemelt nemzetközi sporteseményekre pedig 38,5 milliárd forintot terveznek elkölteni. A ma már kizárólag a kormánypropagandát kiszolgáló közmédia éves költségvetése 141 milliárd forint. Az államadósságot pedig 2026-ban várhatóan több mint 3 ezer milliárd (!) forintból kell finanszíroznia az adófizetőknek.
