Pálosan szép az élet - Utazó tárlaton a fehér barátok Rendjének története

Pálosan szép az élet - Utazó tárlaton a fehér barátok Rendjének története

Mozgó-kiállítás kalauz/ajánló.

Pálosan szép az élet címmel pálos rendtörténeti vándorkiállítás indult még az év elején, a rendet alapító Esztergomi Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából. A sikeres kezdet – lengyelországi és hazai állomások – után a koronavírus, és az ellene hozott vészhelyzeti intézkedések miatt azonban több hónapra szó szerinti parkoló pályára állt az ennek helyet adó autóbusz. A karantén feloldását követően, június végén aztán természetesen újra elindult, hogy az eredetileg leszervezett további helyszínekre, illetve az elmaradtak pótlására is elvigye a mozgó tárlatot. Mi a bükkszentléleki – kolostorrom előtti – parkolóban tekintettük meg az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend történetét bemutató kiállítást.

 

 „A cím – Pálosan szép az élet! – egy betű eltéréssel, kedves, játékos rájátszás egy magyar szólásra (Párosan szép az élet). A szólás arra utal, hogy az embernek házasságban, párba kötve („párosan”) nagyobb a lehetősége a boldogságra. A magyar szólás egyszersmind a jövőbe vetett bizalmat is hordozza. Kiállításunk koncepciója – kapcsolódva a címhez – rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja - hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma.”

cikkbe Palosbusz autobusz

 A hivatalos ajánló a vándorkiállítást a Magyar Pálos Rend történetének elemeit mindenki számára átélhető magyar örökségként mutatja be, és célja, hogy ne csak kimondottan a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.
A tárlat magyar nyelvű, de a közzétett felületeken viszonylag kevés szöveg szerepel, és ezek QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben angol és lengyel nyelven is olvashatóak.

cikkbe Palosbusz belso-formaruha

 A nyolc részből, nyolc egymástól némiképp elkülönített tételből álló kiállítás részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze. Az egyes „munkaállomásokon” a fülhallgatókat felvéve zárhatjuk ki a külvilágot, és mélyedhetünk el gregorián énekekben, vagy a Misztrál együttes előadásában felcsendülő dalban, amelyben szinte kizárólag olyan magyar települések helynevei szerepelnek, ahol egykor pálos kolostorok voltak a történelmi Magyarország területén. Illetve, az autóbusz legvégében elhelyezett nagyméretű tévén nézhetünk meg több pálos szerzetessel készült interjút.

cikkbe Palosbusz Mo terkep

 Hangsúlyos szerepet kap a kiállításban a lengyelországi Częstochowa, a mai rendi központ 1382-es alapítása, valamint az ott őrzött Fekete Madonna ikon és annak több magyarországi másolata, illetve a lengyel tartomány 1786 utáni, illetve az 1934-es magyarországi újraindulással kapcsolatos kulcsszerepe.

cikkbe Palosbusz Fekete Madonna ket foto

 Az egy-egy mondattal, képpel illusztrált kis táblákat kiforgatva ismerkedhetünk meg az „alkotó” magyar pálosokkal, böngészhetjük a több mint száz néhai pálos kolostor helyét, valamint máig megmaradt romjait, épületeit jelző nagyméretű térképet. Vagy beleolvashatunk a kivilágított, függőleges idővonalon megjelenített, a Renddel kapcsolatos legfontosabb események leírásába - de egy kiállított fehér formaruha is helyet kapott a tárlatban, ahogy az üldözést elszenvedett pálosoknak is egy külön tabló állít emléket.

cikkbe Palosbusz forgato - emlektablo

 A kiállítás interaktív is, azaz a modern technikát igénybe véve lehet például virtuálisan is végiglapozni a – XV. század végén, egy magyar kolostorban, Nagyvázsonyban készült, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött – Festetics-kódexet, valamint megnézni számos Esztergomi Boldog Özséb ábrázolást. Illetve „élőben” belelapozni az 1950 előtti és az 1989 utáni pálos élet fotóit tartalmazó albumba.

cikkbe Palosbusz bekoszonto - kodex

 Az utazó tárlatot most hétvégén Visegrádon, a Palotaház előtti parkolóban lehet megtekinteni, jövő hétfőtől augusztus 6-ig pedig Balatonszemesen. További dátumok: augusztus 13-17. Keszthely, augusztus 18-21. Pannonhalma.
Az aktuális információk a Pálosbusz FB-oldalon érhetőek el.

dőlttel szedett idézet: Pálosbusz honlap
fotók: K.T.A.