PDSZ: a miniszterelnök kijelentései csak pánikkeltésre alkalmasak

PDSZ: a miniszterelnök kijelentései csak pánikkeltésre alkalmasak

Nyílt levelet fogalmazott meg az operatív törzs részére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), annak érdekében, hogy mihamarabb döntsenek arról, hogy az iskolákat zárják be a járványhelyzet miatt. 

Az érdekképviselet közleménye szerint értetlenül állnak minden olyan kormányzattól származó információ előtt, amely bagatellizálni akarja a közoktatási intézmények járványokban betöltött szerepét, hiszen nyilvánosságra hozott szakvéleményből tudjuk, hogy a fiatalok, akiknek a vírus gyakran tüneteket sem okoz, tehát nem kiszűrhetőek a betegek, komoly terjesztői lehetnek a fertőzésnek, nem beszélve arról, amíg az intézménybe jutnak a tanulók, akik aztán a nagyszámban dolgozó idős pedagógusokra is külön veszélyt jelenthetnek.  

Hozzáteszik, amennyiben a kormány nem reagál ezekre a felvetésre, abban azt esetben arra biztatják a szülőket, hogy igazolják gyermekük távollétét. Azokban az intézményekben, ahol a házirend nem szabja meg a szülői igazolások felső határát, ott korlátlan igazolás lehetőségére is mód van, ahol van felső határ, ott arra kérjük az érintetteket fontolják meg, hogy a diákönkormányzat, és/vagy a szülői testület kezdeményezze, hogy a nevelőtestület e tekintetben módosítsa a házirendjét.

Orbán Viktor azon ma reggeli nyilatkozatáról, amely szerint az iskolák felfüggesztése idején fizetés nélküli szabadságra küldenék a tanárokat, a PDSZ úgy reagált: 

Semmilyen jogi alapja nincs annak, hogy az iskolák átmeneti bezárásával a tanítási évet meg kellene ismételni.

A hatályos szabályok szerint egy hosszú rendkívüli szünet elrendelése esetén jelenleg a hat napos tanítási hét bevezetése, és a tanév rendjének megváltoztatása lehetne egyedüli megoldás. Egy-két vagy több hónapos szünet esetén törvénymódosítással és a források átcsoportosításával kellene megteremteni a távoktatás törvényi feltételeit. 

Orbán Viktor szerint fizetés nélküli szabadságra kéne küldeni a tanárokat, ha bezárnák az iskolákat

Az idei és a már tervezés alatt álló 2021-es költségvetést is teljesen újra kell gondolni a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában. Szokásos pénteki rádiós interjújában a miniszterelnök arról beszélt, hogy az országot elérő járvány hosszú ideig hatással lesz az ország életére.

Leszögezték, hogy a 

miniszterelnöki kijelentések a tanév megismétléséről és a pedagógusok fizetés nélküli szabadságra küldéséről, melyek mindenféle jogi alapot nélkülöznek, csak pánikkeltésre alkalmasak.