Az iskolaőrségről és a munkavégzéshez szükséges infrastruktúra hiányáról is kérdezik a pedagógusokat a belügy kérdőívében

Az iskolaőrségről és a munkavégzéshez szükséges infrastruktúra hiányáról is kérdezik a pedagógusokat a belügy kérdőívében

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Belügyminisztérium által felügyelt oktatási államtitkárság elektronikus kérdőívet küldött valamennyi pedagógusnak, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozónak, illetve vezetőnek, az erre kapott válaszokat a minisztérium szerint beépítik az ágazatot érintő fejlesztési tervekbe.

Az Alfahírhez most eljutatott kérdőív többek között arra kérdez rá, hogy indokolt-e az iskolaőrség bevezetése az adott iskola kérése alapján, amennyiben erre az adott intézményben a pedagógusok részéről valós igény mutatkozik, illetve amennyiben már működik az iskolaőrség az adott iskolában, akkor az iskolaőr jelenléte elősegítette-e a nyugodt, békés iskolai légkör biztosítását.

"Az iskolaőrség jelentős költséggel járó látszatmegoldás"

Az elmúlt években növekvő erőszakos iskolai események miatt a kormányzat úgy döntött, hogy bevezeti az iskolaőrséget az oktatási intézményekben. A törvény szerint az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jött létre, feladata pedig azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van.

Fontosnak tartotta a minisztérium az iránt is érdeklődni, hogy rendelkezésre áll-e az adott munkahelyen a munkavégzéshez szükséges infrastruktúra, amennyiben nem, akkor pedig mi az, ami hiányzik. Itt olyan alapvető dolgok is felkerültek a potenciálisan hiányzó eszközök közé, mint az asztal, az irodaszerek vagy a megfelelő világítás, ezzel explicit módon a kormányzat is elismerte, hogy komoly gondok lehetnek e téren a magyar oktatási intézményekben.

A pedagógusok juttatásairól szóló részben is felmerült egy érdekes kérdés, miszerint segítséget jelentene-e a pedagógusoknak, ha a már meglévő hiteleik törlesztéséhez hozzájárulna a munkáltató vagy az állam, ez alapján úgy tűnik, hogy ebben a megoldásban is gondolkodnak az illetékesek a minisztériumban.

 {block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A pedagógusszakszervezetek immár évek óta nem tudnak megegyezni a kormánnyal a követeléseikről. Elsősorban két dolgot szeretnének: a kormány által ajánlott 10 százalékon felül a tanárok garantált illetménye további 45 százalékkal emelkedjen, valamint hogy a kötelező óraszámuk heti 22 órára csökkenjen.