Több mint 600 millió forintot kaszált a Rogán Antal köreihez köthető offshore hátterű cég

Még a Paksi erőmű közelébe is befurakodtak.

A Hunguard Kft. - azonkívül, hogy Rogán Antal köreihez kapcsolható - igen sikeres a különböző számlázási rendszerek auditálásában, már csak azért is, mert úgy alakították a jogszabályokat, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú cégek csak ezzel a vállalattal tudjanak szerződést kötni.

Több magyar közműszolgáltatónak - Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének közérdekűadat-igénylésére válaszolva – most ki kellett adnia a Hunguarddal megkötött kontraktusokat – és ezek több mint 600 millió forintot tesznek ki, írja a Magyar Nemzet.

De továbbra is az a kisebbik gond, hogy egy Rogán Antal propagandaminiszterhez köthető kör félmilliárddal gazdagodott. A Hunguard tulajdonosi köre ugyanis egy offshore láncolaton keresztül Ciprusra vezet - de persze úgy, hogy a valódi tulajdonosi kör rejtve maradt (azt sem lehet pontosan tudni, hogy magánember, vagy egy másik cég áll a Hunguard mögött)

Miután nemzetbiztonsági szempontból is releváns szolgáltatókról van szó – az MVM-csoport tagjaként például a paksi erőműről –, a tanúsítócégnek, vagyis a Hunguardnak rendelkeznie kell telephelybiztonsági tanúsítvánnyal, illetve megfelelő biztonsági garanciákkal. Ezért érdekes, hogy a 2014-ben és 2015-ben megkötött szerződések után a tulajdonosi háttér – a nyilvánosság és a sajtó számára legalábbis – teljesen átláthatatlanná vált. Így lényegében azt sem tudni, kik birtokolják végső soron azt a céget, amely hozzáfér fontos közműszolgáltatók egyes adataihoz.

S ahogy az a Magyar Nemzet cikkéből kiderül, ez annyira nem is zavarta az állami tulajdonú cégeket.