Sakk és horgászat helyett gitározás

 

- Még az előző évezredben, egész pontosan 1971-ben, a Bak jegyében születtem, Győr városában.

 

 

 

- Elmondhatom magamról, hogy nagyon jó gyerekkorom volt, köszönhetően szüleimnek, akik egész kis korom óta támogattak a zenében. Két tesóm van, egy öcsém Krisztián, aki az Orfeus-ban billentyűzött, és egy húgom, Tündi, ő teljesen civil.

 

 

- No lássuk csak: Van egy villamosipari szakmám és egy érettségim. És zenei vonalon, anno az OSZK-ból, egy „C” kategóriás gitár előadóművészi papírkám… anno ez volt lehetőségként, mivel zeneművészetit képeslapról sem láttam. (nevet)

 

 

- Hát, ez nagyon rég kezdődött, a ’70-es évek közepe, vége körül. Apunak volt akkoriban egy szalagos magnója (ugye, akkoriban még csak az létezett), és azon volt egy Beatles nevű banda sok-sok nótája. Én, valamiért erre nagyon rákattantam, és még abszolút nem is gitároztam, de már fülre leszedtem Lennon és McCartney énekszólamait, csak úgy kedvtelésből, és azokat énekeltem éjjel-nappal. Igazán ez indított el a zenei pályán. Tehát a legelső kedvenc a Beatles volt, amit ma is szeretek, szerintem tök jó.

Aztán teltek az évek és 12 éves koromban már nagyon akartam gitározni, és ekkor megkaptam az egyik rokonunk levedlett, valami fél elektromos-akusztikus gitárját. Amolyan Illés-korabeli gitárt, nagyon kényelmetlen húrtávokkal. Még az ujjam is felszakadt rendesen, de nem érdekelt, csináltam teljes megszállottként. Ekkoriban épp nem Győrben laktunk, hanem Dénesfán, és ott a faluban volt egy Németh Imre nevű zongorajavító emberke. Ő tanított úgy, hogy zongorán összejátszotta az akkordokat, ezeket kiírtuk, én meg a füzetből összeszedtem az akkordokat, s így tanultam meg a dalokat. Ez azért volt ilyen körülményes, mivel Imre barátom nem tudott gitározni, viszont csodálatosan zongorázott. Így neki köszönhetem az első lépéseket, de sajnos már nincs köztünk. Ezekben az időkben, 13-14 évesen, már játszottam színpadon idősebb zenész bácsikkal, pénzért...

Aztán vissza Győrbe, középiskola és e mellett jártam az OSZK-ba. Hát, mit mondjak, ott egy 14 éves kissrác nem túl izgalmas dolgokat tanulhatott, ugyanis csak csupa standard dalok voltak a régi időkből. Akkor kissé haragudtam erre a helyzetre, de később ráébredtem, hogy hülyébb nem lettem tőle. (nevet) Aztán jött a rock, hazai vonalon az Edda, Lord, Pokolgép, stb., ilyen kedvencek, de számomra mindig is inkább a kinti zene volt a mérvadó.  Az ottani teljesítmény, a gitárosok, az énekesek... Talán ezért is van az, hogy a mai hazai újabb dolgokat nem igazán értékelem, hiszen nagyon távol vannak attól, amit képviselek: az igényes rock muzsikától! Nem tehetek róla, de nem szeretem a két-három akkordos, reszelős, hamisan krákogó, rockba bújtatott „zajt”. Bocsi, csak így hívom azt a pár ilyen jellegű bandát itthon. Hiába megy sokuknak a szekere, számomra ezek nullák! Így vagyok összerakva. (nevet) Miért is? Gondold el… Én a kinti nagyokon nevelődtem, Deep Purple, Scorpions, Queen és hát ugye Yngwie Malmsteen, stb. Nézzük már meg, milyen énekesek, milyen világszínvonalú hangok voltak és vannak ezekben a zenekarokban! Úgyhogy ezek után, amikor valaki kiáll és csak szaval, mert hangja sincs, az nekem nulla! Bocsi...

 

 

- Pedig sajnos nincsenek! Annyi van, amit Malmsteen mester alapján elkezdtem magamtól és amiket leszedtem. Mert ő volt az, aki fiatal koromban megkedveltette velem a komolyzenét. És innen már csak egy ugrás Vivaldi, Bach, Mozart és még sorolhatnám. Megfelelő füllel, ami nekem megadatott, mindent lefülelhetsz és utána már csak ki kell gyakorolni. Én elmondhatom, hogy rohadt sokat gyakoroltam, hisz autodidaktaként nem volt más út. Ezer milliárd variáció, mire megvan az az egy hang, amiről álmodtál magadban. S nyilván, közben a zenei összefüggések és minden összeáll, csak a hangokban kell élni és akkor minden oké, adja magát.

 

 

- 17-18 éves koromban adott egy haverom egy kazettát, hogy hallgassam, meg, mert biztos tetszeni fog. Hát, egyből bejött! Ez volt a Trilogy című album. Éjjel-nappal azt hallgattam. Éjjel elalvás előtt, reggel, délben, este... non stop. Addig is ült a fülembe, mert akkor még technikailag szinte felfoghatatlan volt, hogy ilyen gyorsan, és hogy így is lehet játszani. De aztán nekifeküdtem és valahogy rájöttem, úgyhogy onnantól már ezeket gyakoroltam.

 

 

 

- Igen, még a középiskola utolsó évében pattant ki az ötlet. Szerettem volna egy saját rock zenekart, a saját zenei elképzelésemmel. Össze is hoztam. Nem akarom részletezni a hosszú évtizedek munkáját, úgyhogy dióhéjban a banda története: 1993-94 körül megjelent egy lemezünk Rögös úton címmel, és ekkor volt, hogy a Magyar TV 1 csatornán az ÁSZ című műsorban be is mutatkoztunk. Hogy tovább haladjunk, nyilván sok pénz kellett volna, meg menedzsment, reklám, de ez ugye nem volt, meg aztán jött a hazai zenei mélyrepülés, ami szerintem azóta is tart. Aztán ’95 körül elkezdtünk rockkocsmázni, feldolgozásokat játszottunk, tehát mondhatjuk, hogy ez volt a hakni időszakunk. Bár jó volt, mert sok ismerősre tettünk szert és sokat kerestünk, de ez amolyan mellékvágány volt. Így éltük túl valahogy azokat az esztendőket.

A ’90-es évek végén aztán mégis feloszlattam az együttest, mert üzleti és egyéb munkákba vágtam bele, és ekkortájt született meg a fiam, Bence. Be kell vallanom, így, hogy nem volt zenekar, nagyon sokat foglalkozhattam vele, aminek nagyon örültem. Nem volt, ami elvegyen tőle, a sok próba, koncert... És egy kicsit én is pihentem, töltődtem. No, de nem sokáig, mert aztán a kétezres évek elején újra felélesztettem a bandát, és talán még jobb dalok születtek, a koncertek is beindultak, stb., míg aztán 2010-ben összeraktam egy utolsó, záró albumot, ami Kincs címmel meg is jelent. Még jól odapirítottunk utoljára. (nevet) Sajnos ezután már senkinek nem volt nagyon ideje ezzel foglalkozni, így végleg feloszlattam az Orfeus-t. Akkoriban talán sokan ferde szemmel néztek rám emiatt, de nekem közel 20-25 évem volt a bandában, míg az újabb tagságnak talán egy év… Úgyhogy akkor végleg lezártam, inkább maradjanak meg a jó emlékek és a barátság, mint görcsölni, mert az sosem jó.

 

 

- Nem vagyok az a típus, aki a múltba tekintget vissza és abból akar valamit összehozni, mert nincs más a tarsolyba. Világ életemben előre néző ember voltam. Ha például épp feljátszunk egy új lemezt és kész, utána én már haladok tovább, írom az újabb dalokat és ennyi.

 

 

- Nyilván van civil foglalkozásom is, de az életem mindig is a zene és a gitárjaim! Tanítok is, komponálok, gyakorlok, stb. Csupa csupa zene!

 

 

- Ha nem zenélnék, biztosan lenne, de így nincs, mert éjjel-nappal a zene teszi ki az életem. A horgászathoz és a sakkhoz meg túl pörgős vagyok. (nevet) Akkor inkább gitározok tovább.

 

 

 

- Van feleségem, Andi, és egy 16 éves fiunk, Bence, aki nem gitározik... még mielőtt valaki megkérdezné. (nevet)

 

 

- Én ma is gyakorlok. Szerintem kell is, hogy formában maradj fizikálisan (értem ezalatt az izületeket, a kezek edzését, ilyeneket) és mentálisan egyaránt, hisz az ember több millió hangot játszik, forgat, és a koncert az csak egy része ennek az egésznek, vagy ha lehet mondani, végterméke a közönség felé.

 

 

- Nyilván megírom, és fel is játszom, egyfajta alapverzióként, de ez is változhat, ha éppen úgy alakul. Általában egy-egy évadban két-három albumra való nótát írok meg (ez kb. 30 dal), és ezekből kerül kiválogatásra az aktuális lemezanyag. A kis házistúdiómban összejátszok mindent, így a zenekar kompletten kapja meg a dalokat mp3-ban, és nyilván az x,y hónapja feljátszott szólóimból eldöntöm, hogy mit tartok meg. Van, hogy mindent, és van, hogy eléggé átvariálom. Ez igazán belső érzet.

 

 

 

- Hú, hát az anno tényleg kemény meló volt! Egy kicsit talán magamnak is szólt a dolog, hisz szerettem volna valami még nagyobb zenei dolgot összehozni a rockzenén túl. Ez is valamiféle belső késztetés nálam.... Akkortájt pont egy zenesuliban is tanítottam és év végén, mikor a tanári koncert volt, ott a kórusok, az énekszólamok olyan atom módon szólaltak meg, hogy ez adta az ötletet, mi lenne ha... nagyzenekar, vonósok, gitár, stb. Innentől álltam neki a szervezésnek. Nem részletezném, de ez a kemény része igazán a dolognak. A helyszín, szponzorok, stb. De összehoztam. A győri filharmónikusok nagy része lett a partnerem, az akkori repertoár pedig Malmsteen Concerto albumának dalai és Vivaldi-tól a Négy évszak volt. Nekem igazán csak a Vivaldi tételeket kellett megtanulnom és átrakni gitárra, ami nem is olyan egyszerű a hegedű és gitár különbsége miatt, de megoldottam. A Malmsteen darabok hangszer kiosztásait – hegedű, brácsa, cselló, kórusok, stb. – viszont le kellett fülelnem, hogy ki mit játszik és hol, és ugye ezt külön minden hangszeresnek partitúraként lekottázni. Ez volt inkább a meló része. A gitárszólókat már korábban is játszottam, így csak a Vivaldikat kellett megtanulnom. Viszont van egy jó adottságom, ha valamit egyszer eljátszok elejétől a végig, azt már meg is tanultam.

 

 

- A premier 2006-ban volt Győrben, a Széchenyi téren. Óriási sikerünk volt, aztán a következő évadokban sokfelé mozgolódtunk. Talán most az utóbbi két évben nem játszunk, mert a városvezetés és a politika nagyon rávetült itt Győrben is a művészeti dolgokra, tudod, ültessünk  bizonyos helyekre hozzá nem értő, de talpnyaló figurákat, akik nem gondolkodnak, csak mint egy katona, parancsot teljesítenek. Én ezt már az előző rendszerben sem szerettem! Meg puncsolni sem szeretek senkinek.

 

 

- Nem igazán mondanám. Néha-néha, ahogy időm engedi, csak ugye abból van a legkevesebb. 

 

 

- Fiatalabb koromban talán nem éreztem magamban ennyi ambíciót, és valljuk be, fiatalon az ember még nem birtokol akkora tudást, élettapasztalatot. Most meg már 44 évesen? Itt van mindenem, ide köt minden, a gyökerek, a zenekarok, stb. És hát kint azért jócskán vannak nagyon jó zenészek és ott sem sikerül mindenkinek megfelelően érvényesülni. Nem olyan egyszerű, csak úgy kimenni és valami jó bandában elhelyezkedni. Próbálta már pár magyar gitáros, de aztán hazajöttek. Azt gondolom, ehhez is kell egy jó nagy adag szerencse. Ha viszont anno ennyi tudásom és eszem lett volna, mint most, és most lennék abban a korban, akkor biztos kihúznék jó messzire, ahol az értékesebb muzsikának megfelelő tere van. 

 

 

- Igazából a lemezre nem került korábbi dalaimból készülget egyfajta kis projekt, különböző énekesekkel, zenészekkel… már ha megvalósul. De rajtam kívül más is komponálgat ehhez.

 

 

- Na, most buktam le? (nevet) A hír igaz, dolgozunk a produkción. Nem olyan könnyű az sem, ha jól és komolyan akarod csinálni, de úgy gondolom, hosszútávra megéri a befektetett munka. Most csak ennyi infót mondanék, mert a többi még titok! (nevet)

 

 

 

- Abszolút! A zenekar jó, a fiúkat imádom, nagyon jó zenészek és emberek egytől-egyig. Mondhatnám, egyformán lükék vagyunk, és ez kell ehhez... Korlátok nincsenek, ez tény, mindenki tudja és teszi a dolgát. Talán a csapat népszerűsítése, elismerése lehetne nagyobb, de manapság elég nehéz bármit is felfuttatni, ami mögött nincs ott a média. Ahhoz pedig sok pénz kell és trendike kiscsávónak kellene lenni. De én köszi, a hajamat sem alakítom át amolyan csurizfészekké, ami most a trendi, és rózsaszínű inget sem veszek fel. (nevet) Mi így vagyunk jól és oké minden!

 

 

 

- Rockerszív! Aki szereti az igényes rockmuzsikát, az vegye, hallgassa, terjessze, mert jó! Tény és való, immár a harmadik lemezünk és bátran mondhatom, nagyon dallamos, dinamikus, erős albumot készítettünk. Eddig talán ez a legjobb... de ha jön a VRB 4? (nevet) Ez a jövő titka…