Egy fél ország ön mellé állt. A média, az ellenzéki politika felkarolta, ön mégis arról írt, hogy egyedül maradt a harcban és feladja. Mi történt amiről lemaradtunk?
Úgy harcolok egy éve, hogy folyamatosan azt érzem: a saját szakmám nem tart velem, vagy mert elfáradtak és reménytelennek érzik ezt a küzdelmet, vagy meg vannak fenyegetve. Március tizenötödikén a hatvannégy ezres tömegben feltettem a kérdést; hogy hol vannak a sajátjaim? Nem azzal a húsz, harminc, százfős csapatommal van a probléma, akik ott voltak, hanem a nagy egészségüggyel; az orvosokkal, az igazgatókkal, a szakszervezeteinkkel. Hol van a magyar egészségügy az országos harcban, hol van a hiteles érdekképviselet? Mindig mondtam, hogy én csak egy csecsemői gyerekszakápoló vagyok. Felhívtam a figyelmet arra, hogy borzasztóan nagy a baj, ezek után kaptam egy kamarai feljelentést. Nem dolgozhatok a szakmában, ez részben az én hibám is, hiszen nem vagyok hajlandó fizetni annak a kamarának ami nem végzi el a munkáját. Mellettem van a fél ország, a pedagóguskar, de hol vannak a sajátjaim? Miért van az, hogy azokat vesztem el, akikért indultam? Miért menjek előre, ha hátranézek és azt látom, hogy nincs mögöttem semmi és senki? Napi egy két órát alszom, embertelenül elfáradtam. Március tizenötödikén, a színpadon a tömeggel szemben, ez fogalmazódott meg bennem.
Keresett szövetségeseket?
Minden rendezvényen azt mondtam, ha úgy tűnt is, hogy nem illik oda ez az ügy, hogy kérlek Magyarország, kérlek titeket mozduljatok meg a magyar egészségügyért. Engem minden tüntetésen ott lehet látni, ahol az elnyomott emberekért ki kell állni, még a Migration Aid rendezvényén is megjelentem, de csupán azért álltam fel a színpadra, hogy kérjem ugyanazt a tömeget a magyar egészségügy mögé is. Mikor a magyar föld mellett felsorakozott az összes ellenzéki párt, akkor is azt kérdezték, hogy mit keress itt Sándor Mária és csapata? Mondtuk, hogy mindenki mellett ott leszünk, de kérjük, hogy ők is álljanak ki a magyar egészségügyért. Emberek, civil szervezetek megjelentek, a szakma azonban nem. Megkérdeztem, hogy érdemes tovább menni vagy egymagam küzdök?
Említette a szakszervezeteket. Az EDDSZ miért nem állt ki ön mellett?
Nem akarok megrágalmazni senkit, de azt látom, hogy ők mindig kiszolgálják a mindenkor aktuális rendszert. Cser Ágnes azt mondta, hogy 2003-óta sztrájktárgyal, ehhez képest 2016-ban is meg van elégedve a munkájával. Én nem akarok ilyen ember lenni, egyedül küzdeni, ha az ember mellett nem állnak ki, akkor én ezt elfogadom, akkor én lelépek. Kérem a szakmám, kérem az orvosokat, kérem az igazgatókat. Ne mondják azt, hogy tárgyalni kell. Miért hisszük azt, hogy asztalnál többet érnek el? Itt erőt kell mutatni, hogy a kormány megadja amit akarunk. Ez a kormány nem ad életpályamodellt, ezért folytatunk bérharcot.
Mi a helyzet az ön civil szervezetével, a Magyarország a Magyar Egészségügyérttel?
Október huszonharmadikán alapultunk. Nekünk csak két pontunk van: tisztességes, becsületes betegellátást és tisztességes bért az egészségügyi dolgozóknak. Minden rendezvényen ott vagyok, ahol a kisemberekért kell tenni, de ezt a vezetői szerepet egyedül nem tudom felvállalni. Kimondottan a szegénysorban élő gyermekekért is járjuk az országot, kiállunk az elnyomott kisemberekért. Harcolunk.
Mit gondol, miért lett ön az arca ennek a küzdelemnek, miért kapta fel önt a közélet?
Mert amit mindenki tudott, az öltözők falain belül az általam került ki a köztudatba. Egészen az én megszólalásomig az emberek nem gondoltak bele, hogy az ápolók ledolgoznak mondjuk 240 munkaórát, majd abból csak 180-at fizetnek ki nekik. Erről eddig hallgattunk, az igazgató tagadott. De, ez az egészségügyi dolgozók számára mindez hétköznapi jelenségnek számított.
Elképzelhető, hogy mégis folytatja?
Meglepett a rengeteg reakció amit kaptam, ha nem kell egyedül tovább menni, ha a kollégák megmozdulnak, akkor van értelme. Megértem, ha elfáradtak, de ha mi nem lépünk, más nem fog, mert az általunk fizetett érdekképviseleti szervezetek nem fognak. Az emberek reakciójára azt mondtam, hogy akkor április tizenötödikén legyen egy felmerés: a kollégákban maradt annyi tettrekészség, hogy kiálljanak a saját becsületekért?
Ha a felmérés eredményes, akkor folytatja?
Úgy lenne értelme. Ebben a pillanatban azonban nem látom a kollégákat. Nem magamért küzdök. Hála Istennek van munkám, emellett elvégzem három ellenzéki politikus munkáját teljesen ingyen, a szabadidőmben. Társaim, a hídlezárás alkalmával az ellenzék feladatait látták el. Emiatt azonban nem dicséretet, hanem húszezer forintos rendőrségi bírságot kaptak. Nyolcvanháromezer forintos fizetés mellett ez nagyon sok.
Ellenzéki pártok keresték? Megpróbáltak segíteni vagy beszervezni önt?
Mindegyik ellenzéki párttal kapcsolatban állok, kivétel nélkül mindegyikkel nagyon jó a kapcsolatom. Mindegyiknek köszönöm, ha beviszi a hangunkat a Parlamentbe. Megköszöntük az LMP-nek hogy felmérte azt, hogy hány orvos és nő hagyta el az országot és mennyiért jönnének vissza. Megköszöntem a jobbikos Rig Lajosnak, hogy a segítségemmel összegyűjtötte több kollégám fizetéspapírját, hogy be tudja bizonyítani, hogy semmilyen béremelés nem történt. Ő mint mentős, a mentősök nevében is eljárt. Én ezt nem tudom megtenni, én nem tudok tükröt állítani a Parlamentben a kormánnyal szemben. Nem fogadom el a pártpolitikai megosztottságot. Ért támadást a PM, a DK és a Jobbik miatt is. Miért nem az ügyről beszélünk? Nem kell engem megvenni, nem vagyok politikus, nem is akarok az lenni, egyik sem próbált befolyásolni, le a kalappal mindegyikük előtt.
Mivel üti el az idejét a hétköznapokban?
Dolgozom. A szociális szférában vagyok ápolónő, ahol nincs kamara, ennél többet erről nem akarok mondani. Máskülönben, a nagyon kevés szabadidőmben kerékpározom és virágokat ültetek.