Most már a fideszes V. kerület is egymilliót kérne egy négyzetméter ingatlanért, Schadl idején elég volt nekik 389 ezer is

Most már a fideszes V. kerület is egymilliót kérne egy négyzetméter ingatlanért, Schadl idején elég volt nekik 389 ezer is

Egymillió forintot ér négyzetméterenként egy Városház utca 16. szám alatti üzlethelyiség az V. kerületi fideszes önkormányzat által elfogadott értékbecslés alapján. A felmérésre azért került sor, mert az önkormányzat szeretne több tucat ingatlant bérbe adni, és ehhez fel kellett mérni az ingatlanok értékét is.

Az RTL.hu azt írja, az egyik kiadásra szánt, 123 négyzetméteres üzlet esetében 126,8 millió forintos, azaz négyzetméterenként több mint egymillió forintos forgalmi értéket állapítottak meg.

Természetesen nem ez az érdekes, hiszen a belvárosi ingatlanok évek óta ilyen árakon futnak. Ugyanakkor Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar lecsukott elnöke, aki a gyanú szerint folytatólagosan, minisztériumi szinteket érintően követett el korrupciós bűncselekményeket és egyéb visszaéléseket, 2019-ben ugyanebben az épületben még 389 ezer forintos négyzetméteráron vásárolhatott ingatlant az önkormányzattól.

Schadl több ingatlanhoz is hozzájutott, ezek közül a legolcsóbb egy 49 négyzetméteres helyiség volt 19 millió 38 ezer forintért.

Noha erős a gyanú azt illetően, hogy a végrehajtói kar elnöke durván áron alul jutott hozzá önkormányzati ingatlanokhoz, a fideszes önkormányzat nem válaszolt az ügyben feltett kérdésekre.