Steinmetz Ádám: 200 milliárd ment tao-ból kézilabdára, de hol vannak az eredmények?

Steinmetz Ádám: 200 milliárd ment tao-ból kézilabdára, de hol vannak az eredmények?

Nem sikerült a részben hazai rendezésű férfi kézilabda-Eb a mieink számára, a magyar férfi válogatott csupán Portugália együttesét tudta felülmúlni, pedig egy gyönyörű szép fővárosi aréna és rengeteg magyar szurkoló igyekezett győzelembe hajtani a csapatot, de a továbbjutás elmaradt.

Idehaza a tao bevezetése óta a labdarúgás után a kézilabda részesült a legtöbb támogatásban. Azonban válogatott szinten egyre rosszabb eredményeket tudnak „felmutatni" a nemzeti együtteseink. 2011 óta a kézilabdába csak tao-forrásból több mint 200 milliárd forint közpénzt fordítottak - állítólag - utánpótlás nevelésre, képzésre.

Steinmetz Ádám korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó írásbeli kérdéssel fordult Kásler Miklóshoz, az Emmi vezetőjéhez, hogy arról érdeklődjön, mi az oka annak, hogy a temérdek állami támogatás ellenére elmaradnak az eredmények a női és a férfi szakágban is.

„Ön, mint a sportért (is) felelős miniszter, feltette-e már azt a kérdést Kocsis Máténak, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének, hogy az általa vezetett sportszervezet, valamint felügyelt sportszervezetek mire és mennyire hasznosan költötték el az adófizetők irdatlan sok pénzét?"

- kérdezte a Jobbik politikusa, aki a választáson Somogy megye hármas választókerületében indul. 

Hozzátette, hogy érdemes lenne tudni, mert 2011 óta, a 200 milliárd TAO, plusz egyéb, sok-sok milliárdos állami juttatásokból a női szakágban egyetlenegy éremre futotta a világversenyeken.

"Min fognak változtatni a jövőben? Elérik, hogy csökkenjen a légiósok száma az első osztályú bajnokságban? Belátják végre, mennyire kártékony, amikor politikusok irányítják a sportot?" 

- tette fel a kérdését Steinmetz Ádám.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Átlátható Tao-rendszer, kevesebb stadionépítés, de több uszoda és tornaterem - ez az ellenzék sportprogramja

Vasárnap este Márki-Zay Péter, az összefogás ellenzéki miniszterelnök-jelötje a Partizán című műsorban jelentette be, hogy Steinmetz Ádám jelentkezett arra, hogy segítsen a sporttal kapcsolatos kormányprogramban. A korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó 2018 óta tagja az Országgyűlésnek. Kardinális kérdés, hogy a kormányzat számára kiemelten fontos és (némileg) túlfinanszírozott sport jövője miképpen alakulna egy esetleges kormányváltás után.