Százak tüntettek az ELTE-n

Több száz hallgató és oktató vett részt az ELTE-n a kormányzat által tervezett megszüntetéseket megvitató hétfő esti fórumon.

Mezey Barna rektor közölte: a pénteken nyilvánosságra hozott, elfogadása esetén szakok megszüntetését is jelentő tervezet még az első változat, amelyről tárgyalnak majd, hétfő este például a Magyar Rektori Konferencia ülésén. Mint mondta, az egyetem vezetőjeként kötelessége képviselni a hallgatókat és az ELTE hagyományait, valamint "mindazon szakokat, ahol az ország legjobbjai tanulnak".
 
Tausz Katalin, a társadalomtudományi kar dékánja azt hangsúlyozta: a siker záloga az oktatók és a hallgatók egysége, ennek egyik megjelenése a mostani fórum is. Hangsúlyozta: elutasítanak minden olyan döntést, amelyhez nem készült hatástanulmány, és amelyet nem előzött meg egyeztetés.
 
A megszüntetni kívánt nemzetközi tanulmányok alapképzési szak példáját említette a dékán, utalva arra, hogy a diákok többsége költségtérítéses hallgató volt, az ott végzettek 36 százaléka továbbtanult, 46 százalékuk munkába állt, az átlagos diplomás pályakezdőkénél magasabb bruttó bérrel. Több felszólaló is arról beszélt: napirendre kell tűzni a felsőoktatás súlyos problémáit, amelyek - többi között egyes szakok tanárhiánya - a mindennapokban is tarthatatlan helyzeteket okoznak, ugyanakkor mind több fiatalt indítanak arra, hogy külföldön kezdjék meg vagy folytassák tanulmányaikat.

Ha van hatástanulmány, akkor mutassák meg

Hosszas taps kísérte a diákok - már a rendezvény előtt közzétett - követeléseinek felolvasását. A később a résztvevők által megszavazott pontok között szerepel, hogy a szaktárca vonja vissza a szakok megszüntetéséről szóló előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét, az autonómia jegyében az egyetemre jelentkezők szabadon választhassák meg egyetemeiket és szakjaikat, valamint azt, hogy "ne tiltsák be" a társadalomtudományokhoz, az EU-hoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz értő embereket kinevelő szakokat.
 
Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést sem tilthat be, illetve monopolizálhat a kormány egyeteme számára - hangsúlyozzák, követelve, hogy hozzák nyilvánosságra a döntéseket alátámasztó hatástanulmányokat. Megjegyzik: a tervezett szakmegszüntetésekkel a kormány szembemegy a nemzetközi és európai trendekkel, aláássa a jövőt, és végképp ellehetetleníti Magyarország érvényesülését a világban. A fórum végén a résztvevők úgy döntöttek, átvonulnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elé, ahol hasonló fórumot rendeztek.

Marad a kommunikáció szak

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkársága pénteken közölte, hogy elkészült az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete. Az előterjesztés szerint ismét osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, és létrejön az ötéves agrármérnöki képzés. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnne meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor a felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet külön szakirányaként megszűnne ez a szak.