Szabad „vallásgyakorlásért” tüntettek a szcientológusok Budapesten

Vallás.

Mint arról mi is beszámoltunk, szerdán rendőrök lepték el a szcientológusok Váci úti székházát, de állítólag nem csak ott jelentek meg, hanem országosan nagyjából harminc különböző irodánál. A fővárosi razziában az volt a különleges, hogy még a NAV is kiszállt.

A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint „az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a KR NNI munkatársai 2017. október 18-án házkutatást tartanak a Szcientológia Egyház budapesti központjában." 

A házkutatásokat követően a jellemzően csak pénzközpontú szektaként számon tartott szervezet támogatói békés felvonuláson tiltakoztak, azt hangoztatva, hogy sérültek a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogaik.

A 24.hu úgy értesült, hogy a XIII. kerületi székházban három-négy úgynevezett „vallatószoba” volt és egy hazugságvizsgálóhoz hasonló eszközt is használhattak a tagjaik kikérdezése közben. Az eddigi információk szerint a hívekről feljegyzések készülhettek, adataikat rögzítették és eltárolták, illetve többeket közülük vélhetően meg is figyeltek.