Szegeden együtt küzd Simicska ellen a kormány és Botka

Emlékezetes, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) április 16-i hatállyal visszavonta a Szegedi Hőszolgáltató Kft. távhőengedélyét, és a szolgáltatás végzésére kijelölte a városi ingatlankezelőt, az IKV Zrt.-t.

Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke akkor bepillantást engedett az Alfahírnek a szegedi események hátterébe.

A SzeHő 49 százalékos tulajdonrészét és ezzel a vállalat szakmai irányítását az Alfa-Nova Kft. vásárolta meg korábban. Ez egyébként azért is érdekes, mert Bartha László, az akkori fideszes polgármester, így juttatta garantált bevételhez a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégcsoportot. A kontraktus 2024-ig érvényes, tehát huszonöt esztendőre szólt - nyilván akkor még nem gondoltak az Orbán-Simicska barátság megromlására.

Azonban a barátság megromlott.

Még tavaly, a kisebbségi tulajdonos - az önkormányzat tudta nélkül - eladta tulajdonrészét az anyavállalatnak, az Energott-csoportnak. Ez a lépés a város szerint egyébként jogszerűtlen volt, hiszen az önkormányzat opciós elővásárlási joggal rendelkezett, így viszont kimaradt a döntésből, ezért bírósághoz fordult. Mindenesetre az Energott-cégcsoport Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozik, és ez a kitétel manapság már nem cseng olyan szépen, mint a korábbi közgépes időkben.

A SzeHővel egyébiránt volt gond bőven, 2010-óta folyamatosan veszteséget termel, a hvg.hu szerint üzemi szinten évente 190-260 millió forintos negatívumot termelt, és bevételei is megfogyatkoztak. Ráadásul több milliárd forintért gázmotoros kazánokat is telepített, hogy a kapcsolt áramot értékesíteni tudja, csakhogy ennek kötelező átvétele megszűnt.

A szolgáltató nehéz helyzetét csak tovább fokozta, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nem tudott gázt sem szerezni a piacról, vis maiorra hivatkozva fordult a MEKH-hez, és végül a Hivatal jelölte ki a gázkereskedőt, hogy az ellátás – amely egyébként közfeladat – biztosított legyen, majd végül április 16-tól felfüggesztette a hőszolgáltató működési engedélyét.

Mint írtuk, azonban kétséges, hogy az IKV Zrt. - melynek több mint 600 millió forint kintlévősége van a szegedieknél, és amelynek a helyzet kezelésére év végéig 800 milliós hitelkeretet szavazott meg múlt pénteken a rendkívüli közgyűlés - képes lesz megbirkózni ezzel a feladattal.

De talán nem is kell majd ezzel törődnie hosszú távon.

Ugyanis Szegeden nemcsak a távhőszolgáltatásban volt érdekelt Simicska, de a geotermikus-projektekben is gondolkozott a nagyvállalkozó, azonban ezek a beruházások a tavalyi választási időszakban elbuktak. Civilek is tüntettek az akkor még a Fidesz pénztárnokának tartott Simicska érdekeltségének megvalósítása ellen (egyébként Szegeden nemcsak a polgármester baloldali, hanem a testület többsége is az).

Azonban az energetikai korszerűsítési elképzelések továbbra is a felszínen maradtak, csak a szereplők cserélődtek ki.

A történetnek létezik egy olyan vetülete is, hogy a magyar állam beszáll a szegedi távhőszektorba, kifizeti a tulajdonosváltás miatt keletkezett milliárdos hiányt, cserébe Szeged úgymond egyszerűsíti a helyi tulajdonviszonyokat.

Ugyanis már egyre erőteljesebben követel magának piaci részesedést az a Geotermikus Beruházó Kft., amelynek a leányvállalata a Geotermikus Szolgáltató Kft. már elnyerte a Szegedi Tudomány Egyetem energia-korszerűsítési gigaprojektjét, és amelynek tulajdonosai a CBA-ból is jól ismert Lázár család és Lekeny György vállalkozó.

Valahol így ér körbe a történet, a kéz kezet mos, a szocialista városvezetés pedig az egyik fideszes háttérember helyett egy másik előtt tisztítja meg az utat.