A műsor szerint Magyarországon a jövedelmi középrétegbe tartozók 75 százalékának gondot okozna egy váratlan kiadás, vagyis nem rendelkezik elegendő tartalékkal egy válsághelyzet átvészeléséhez. És bár az elmúlt években szinte folyamatosan emelkedett az átlagjövedelem, a szegények aránya mégis inkább nőtt, mint csökkent.
Ma Magyarországon több mint egymillióan élnek mélyszegénységben. Ez azt jelenti, hogy ez az egymillió magyar ember nagyjából havi 50 ezer forintból kénytelen élni. A létminimum alatt a lakosság 30-35 százaléka él, közülük 850 ezer gyermek.
A közmunkásoknak járó 57 ezer forintért a hivatalos adatok szerint 200 ezer fő dolgozik, és további 800 ezren élnek a létminimum alatt. 300 ezren dolgoznak minimálbérért.
Az N1TV riportjában Z. Kárpát Dániel jobbikos parlamenti képviselő elsődleges célnak nevezte meg, hogy a stratégiai szerződések újratárgyalásával, valamint a bérunió elve mentén meg kell emelni a rendkívül alacsony béreket.