Szélsőbalosok indítottak hajtóvadászatot egy AfD-tag ellen

A napokban vészjósló akciót hajtottak végre szélsőbaloldali vandálok Hamburg Wilhelmsburg városrészében:

a várost ellepték az Alternatíva Németországnak (AfD) párt hamburgi kincstárnokát ábrázoló szórólapok és plakátok, melyek "náciveszéllyel" riogattak és szerepeltek rajta a nemzeti párt tagjának személyes adatai.

"Vigyázat:

Rasszista a környéken!"

- ezzel a felütéssel indított az ízléstelen nyomtatvány, melyen Jordan egy családi fotón bekarikázva volt látható, férje és kislánya társaságában, akiket ezzel szintén veszélybe sodortak az antifasiszták.

Az ilyesfajta akciókat Németországban nem érdemes félvállról venni, hiszen ahogy már portálunk is beszámolt róla, a császárok egykori földjén nem életbiztosítás hazafias nézeteket vallani, mert az ember könnyen a hatóságok és a társadalom által elnézett, vagy egyenesen támogatott szélsőbaloldali erőszak áldozatává válhat.

A falragaszokon üzentek is a vörös agresszorok:

"felelősségre fogják vonni" azokat akik az AfD-nek kampányolnak, vagy nyíltan támogatják az "embertelen politikájukat".

A burkolt fenyegetéssel is fölérő felhívásban úgy fogalmaznak, hogy az embereknek "fel kell lépniük a társadalom jobbratolódása ellen".

A nyomtatványokon az "Antifasiszta Akció", militáns szélsőbaloldali szervezet logója szerepelt.

A megfenyegetett családanya jelentette az esetet a rendőrségnek, és felháborítónak nevezte, hogy a szélsőségesek pont egy családi fotóját használták föl a gyűlöletkampányukhoz.

Jordan közölte, érzi a politikai nyomást, de nem hagyja magát megfélemlíteni.

Kifejtette, hogy az AfD egy demokratikus párt, mai már jelen van a tartományi parlamentekben, így elvárható lenne, hogy a szervezetet is megillessék ugyanazok a jogok, mint a politikai paletta többi szereplőjét.

Bernd Baumann, a párt hamburgi vezetője a Hamburger Abendblattnak úgy nyilatkozott, hogy a baloldali szélsőségesek "gyakorlatilag naponta" szítanak gyűlöletet és hívnak föl erőszakra a párt tagjaival szemben.

Jörn Kruse, az AfD tartományi elnöke, illetve képviselője szerint a régiós szociáldemokrata-zöld erőszak veszélyt jelent a demokráciára, és politikai nézeteik miatt teszi ki veszélynek a polgárokat.

Alexander Wolf, a szervezet tartományi parlamenti titkára szerint

weimari állapotok jellemzőek a vidékre, és a "dzsungel törvényei uralják a politikai vitát".