Szerbiában már a politikusok is dulakodnak egymással

Szerbiában már a politikusok is dulakodnak egymással

Parlamenti képviselők dulakodtak a szerbiai parlament épülete előtt pénteken, a szélsőjobboldal vezetője letépte az egyik kormánypárt vezetőjének a zakóját, és lökdöste az egészségügyi minisztert.

Az ellenzéki, szélsőjobboldali Dveri nevű párt elnöke, Bosko Obradovic, valamint a párt néhány tagja és szimpatizánsa elállta a parlament bejáratát a pénteki ülés előtt, és nem akarta beengedni a képviselőket az épületbe. A tiltakozók "Le a kormánnyal!", "A koronavírus a választásoktól függ?", és "Ünnepelni nem lehet, de választásokat tartani igen" feliratú táblákkal, sípszóval, valamint "Az elnök elárulta Koszovót" felkiáltásokkal tüntettek a parlament előtt.

Bosko Obradovic, a parlament ülésére érkező Zlatibor Loncar egészségügyi minisztert azzal fenyegette, hogy "börtönbe fog kerülni".

"Nyolc éve megszegik az alkotmányt, tönkreteszik az állami szerveket, minden lehetséges módon manipulálják, megalázzák és sértegetik ezt a népet és az államot. Elvették az életünket, a szabadságunkat, a pénzünket, az intézményeinket, tönkretettek minden normalitást az államban. Azért tiltakozunk, mert nem akarjuk ezt tovább tűrni"

- mondta a szélsőjobboldali parlamenti párt vezetője miután letépte az ülésre érkező Népi Parasztpárt elnökének, Marijan Risticevicnek a zakóját.

Bosko Obradovicot egyébként szerdán eltávolították a parlament üléséről, mert sípot fújva akadályozta a képviselők munkáját. A döntés értelmében a politikus a képviselőház épületébe ugyan beléphet, ám a tavaszi ülésszak végéig nem vehet részt a törvényhozás munkájában.

A politikus korábban arról beszélt, hogy a szükségállapotot a kormányzó Szerb Haladó Párt és elnöke, Aleksandar Vucic államfő saját érdekei szerint használja, és a koronavírus-járvánnyal összefüggő döntések mögött politikai motiváció áll. Mint mondta, az 53 napos szükségállapot megszüntetését sem a járvány lecsengése, hanem a júniusra tervezett választások kampánya indokolta.

(MTI)