Sziriza: Merkel kinyögött egy gratulációt

A kancellári hivatal közleménye szerint Angela Merkel a gratulációhoz hozzáfűzte, hogy az új görög kormányfő "nehéz időszakban" veszi át az ország irányítását és "nagy felelősség" hárul rá.
 
"Remélem, hogy az együttműködés önnel és a hagyományosan jó és mély barátság népeink között tovább erősödik és mélyül" - írta Angela Merkel Alekszisz Ciprasznak. Hozzátette: sok erőt és sikert kíván kollegájának.
 
A Bild című német lap szerint a kancellár rövid távirata nem talált jó fogadtatásra Athénban. 
A miniszterelnök környezetében azt mondják, hogy a kancellár stílusa hűvös és kioktató, és a gratulációval 36 órát késett a Ciprasz vezette Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vasárnapi választási győzelméhez képest - áll a Bild online kiadásában megjelent beszámolóban.
A választási kampányban a Sziriza egyik fő követelése arra irányult, hogy Görögország hitelezői engedjék el az államadósság egy újabb részét. Az eddigi német kormányzati nyilatkozatok alapján Berlin ezt elutasítja, és a kölcsön folyósításának feltételéül megszabott reformok folytatását sürgeti. 
 
A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkától. Az országnak még mindig szüksége van a trojka hiteleire, a jelenlegi támogatási program pedig februárban véget ér.