A tavalyi év érdekképviseleti nyertesei a fogyatékkal élő gyermekek családjai voltak. Ki mertek állni, fel merték vállalni a problémáikat és az egész napos gondozást követően felemelték a telefont, írták az e-maileket, szerveződtek, hogy mindenkihez eljusson, milyen méltatlan körülmények jutnak osztályrészül azoknak, akik egy súlyos fogyatékkal élő családtagot, jelen esetben gyermeket otthon gondoznak. Nekik sikerült, ha nem is végleges és teljeskörű megoldást kiharcolni a politikai térben, de legalább enyhíteni a nehézségeket, valamint láttatni a társadalommal és a politikai vezetéssel, hogy mivel is jár a mindennapokban egy ilyen feladat.
Talán ezért is tudott tanácsokkal szolgálni a Friedrich-Ebert-Stiftung Ápolás és érdekképviselet konferenciáján Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek elnöke a szociális ágazat, főként az idősgondozás területén dolgozóknak, hogyan és miképp kellene összefogni a hatásos érdekképviseletért. Ami nem várathat magára, hiszen egyre kevesebb gondozó jut az egyre növekvő számú segítségre szoruló idős emberre. Ráadásul a professzionális ápolók átlagéletkora is növekszik, idén ez 50 év volt.
Gondoskodási válság van
A társadalmi berendezkedés változásával és a 65 évnél idősebb lakosság arányának növekedésével egyre többen szorulnak intézményi ellátásra. A családtagok sokszor már nemhogy más településre, de más országba szakadtak és az idősödő szülők magányosan élnek, amit csak súlyosbít, ha felüti a fejét egy tartós betegség vagy mentális probléma. Az intézményi rendszer nem követte le a változásokat, így nem képes megfelelő ellátást nyújtani ezeknek az embereknek, kiváltképp a demenciával küzdőknek.
Ebből következően a konferencia minden résztvevője egyetértett abban, hogy kimondhatjuk,
Ezt reprezentálta Staller Judit, a SOTE tanára – korábbi gondozó - által hozott adat is, miszerint az elmúlt 25 évben közel megduplázódott az ellátottak száma: 2017-ben több mint 55 ezer idős élt bentlakásos otthonban, és a 2019-es adatok szerint további 24 ezren voltak várólistán.
A növekedés mellett azonban az állami férőhelyek száma alig mutat változást. Igaz, ez nem jelenti, hogy ne jönnének létre új férőhelyek, csak éppen nem állami, hanem piaci szereplők által. Úgy tűnik tehát, az állam preferálja, hogy magánkézbe kerüljenek a szociális szakosított eljárások. Ahogy az egészségügyben, úgy itt is szembeöltő az állami szerepvállalás csökkentésének folyamata. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a társadalom szétválik a jómódúakra, akik meg tudják fizetni az ellátást és szegényebbekre, akik nem. Ez utóbbiak így arra kényszerülnek, hogy otthon gondoskodjanak hozzátartozójukról, ami sok esetben az egyik családtag munkahelyről való kiesésével jár, ezzel tovább rontva a család anyagi körülményeit. Nem beszélve arról a problémáról, hogy ezen családtag általában a nő, aki a gyermeknevelést és az idősgondozást egyszerre végzi, az ezért kapott támogatás pedig igencsak csekély, ha jár egyáltalán. A nők munkaerőpiacról való kiesése mellett jelentős gond továbbá, hogy az otthongondozás évei nem számítanak bele a nyugdíjba. Ezek a nők így később alacsonyabb nyugellátásra számíthatnak, miközben a statisztikák azt mutatják, hogy nagyobb valószínűséggel fogják igénybe venni az idősgondozói szolgáltatást, hiszen várható élettartamuk jelentősen magasabb, mint a férfiaké.
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy jelenleg az egyébként is terhelt egészségügyet is sújtja az idősgondozás megoldatlansága.
A kórházi ellátásban ugyanis egyre többen vannak, akik nem gyógyításra, hanem ápolásra szorulnának, az idősotthonok férőhelyhiánya miatt viszont vándorolnak a borítékok az orvosok zsebébe, hogy minél tovább tartsák bent az idős hozzátartozókat.
Ezzel nemcsak a kórházak kiadásait növelik, ahol ötször annyiba kerül az ellátás, mint az idősgondozásban, hanem az ápolók feladatait is nehezítik, hiszen ők nem gondozásra, hanem gyógyításra lettek felkészítve.
A gondoskodókra sem figyel senki
A méltóságteljes öregedés nemcsak az időseket állítja nehéz helyzet elé, de a családokat is.
„Mindent fel kell adnia a gondozónak. Kiesnek a bevételei és sokan közülük belebetegednek a gondozásba”
-mondta el Tatai Tamás a mosonmagyaróvári Gondoskodás Alapítvány önkéntese, aki 4,5 éven át gondozta demenciával élő édesanyját. Tamás anyja hiába készült tudatosan az öregkorra, a betegség keresztülhúzta a számításait és mivel alig találni intézményt, ami befogadja a demens betegeket, fivérével úgy döntöttek, hogy otthon kísérik végig szülőjüket ezen a nehéz úton.
A standardok egyébként is megnőttek. Nőtt az élet hossza, a gyerekek iránti elhivatottság és elvárás, így a gondoskodási igény is sokkal nagyobb a szüleink iránt, amit a magyar rendszer nem követett le.
„A családoknak emiatt sokszor szégyenérzete van, hogy nem tudják biztosítani a méltó öregedéshez szükséges körülményeket, pedig ez nem az ő szégyenük, hanem az államé”
-fűzte hozzá Csordás Anett, aki beteg gyermekével épp azért állt a nyilvánosság elé, hogy felszínre hozza a problémákat és visszaállítsa az otthonápolók renoméját.
Tatai Tamás ugyan végigjárta édesanyjával a demencia útját, nem csodálkozik azon sem, ha valaki nem tudja vállalni ezt a terhet.
„Az emberek borzalmas lelki válságon mennek át, mikor megélik, hogy a szülőjük dementálódik és máshogy kell kezelniük őket, mint mikor még valóban az édesanyjuk vagy édesapjuk volt.”
-Staller Judit szerint ilyenkor kerülhetnek képbe a legtöbbször feketén felfogadott gondozók.
Milánkovics Kinga Angliában dolgozó bentlakásos ápolóként osztotta meg tapasztalatait arról, hogy a briteknél bár nem tökéletes a rendszer, még mindig előrébb tartanak, legalábbis az ápolók érdekvédelme terén. Míg itthon a legtöbb esetben tényleg feketén vagy szürkén alkalmazzák a bentlakásos ápolókat, így azok érdekérvényesítése elég alacsony, addig Angliában a nővéreknek és ápolóknak van egy kultusza, így legálisan és elismeréssel tudják végezni munkájukat. Az ápolói hatáskörök jól körülhatárolhatók, vannak erre szakosodott ügynökségek és a szakszervezetek bármilyen gond esetén jogi segélyt nyújtanak, míg a területi nővérekhez a nap 24 órájában szakmai kérdésekkel fordulhatnak.
Soós szerint Magyarországon egyáltalán nem meglepő a szektorban jelentkező munkaerőhiány, a hazai bentlakásos intézményeket látva inkább az a csoda, hogy van, aki még itthon marad elvégezni a munkát. Úgy véli, a rendszer nagy szerencséje, hogy vidéken a nők nehezen tudnak elhelyezkedni, így még az ilyen alacsony fizetéssel és megbecsültséggel rendelkező munkahelyeket is sikerülhet betölteni, ameddig bírják a rengeteg túlmunkát, pszichés és fizikai megterhelést.
„Nagyon nehéz feladat, hiszen ez az elmúlásról szól, ami minden esetben halállal végződik, így gyakori a depresszió, a kiégés a gondozók körében”
-mondta el Staller, aki már azért nem dolgozik az idősellátásban mert ráment az egészsége. Az emelők hiánya súlyos derék és gerincbántalmakhoz vezet, bár a jelenlegi tűzoltásban az ilyen eszközök meglétével sem lennének előrébb, hiszen lassítanák a folyamatokat, valamint az intézmények kialakításán is jelentős változásokat kellene eszközölni, ami rengeteg kiadással járna.
Érdekképviselet
„A társadalom nagyon alacsony kulturális szinten áll, ha az elesettekről nem tud gondoskodni.”
Ahhoz, hogy a területen sikeres szakpolitikai változások következzenek be, szükséges egy erős társadalmi mozgalom, csak az tud nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Ők ugyanis pont abban a helyzetben vannak, hogy megengedhetik maguknak a fizetős intézményeket, vagy a bentlakásos otthonápolókat, így nem érzik át, min mennek keresztül a nehezebb helyzetben lévő családok.
Persze ahhoz, hogy ez kialakuljon először az érintetteknek kellene kiállni, ám Tatai szerint ez épp azért nehéz, mert a gondozás alatt nem tudnak rá időt szakítani, a folyamat végére pedig már annyira belefáradnak, hogy nem akarnak az üggyel tovább foglalkozni.
Milánkovics úgy látja, már az is sokat segítene a politika hozzáállásán, ha a szociális ágazat vezetőjének nem mindig férfit választanának, hanem olyat, aki megélte ennek a problémának a kínjait és érti miről is van szó.
Sztrájkot hirdettek
A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete október 10-re hirdetett országos sztrájkot, amit végül a kormány ellehetetlenített, így azt a szociális munka napja utáni napra, november 13-ra tették át.
Az ellenzéki pártok közül az LMP hosszú ideje küzd azért, hogy a megemelt otthonápolási díjat kiterjesszék az idős hozzátartozójukat ápolókra is, a Jobbik pedig a sztrájk melletti kiállásáról biztosította az érintett szervezeteket.
Sneider Tamás, a párt elnöke emlékeztetett, hogy 2010-ben még a miniszterelnök harsányan zengte:
„A szociális biztonságot fenntartó szolgáltatásokat végzők számára új megegyezést, kiszámítható alapokat kell teremteni. A jövő szociális biztonságának mértéke és minősége rajtuk is múlik, munkájuk becsületét haladéktalanul vissza kell adni.”
A haladéktalan azonban halogatásba, hitegetésbe torkollott, és az EP-választások előtti bérrendezési ígéretet sem tartották be.
A politikus úgy véli, az, amit az Orbán kormány tesz, nem hiba, hanem bűn az magyar társadalommal szemben, hiszen