Felháborodtak a mentődolgozók az orvosi kamara jogköreinek megcsonkítása miatt, szolidaritást vállalnak velük

Felháborodtak a mentődolgozók az orvosi kamara jogköreinek megcsonkítása miatt, szolidaritást vállalnak velük

A Magyarországi Mentődolgozók Országos Szövetsége (MOMSZ) egyúttal félelmét fejezte ki, hogy az intézkedés logikája alapján más érdekvédelmi szervezeteket is ellehetetleníthet a kormány.

Szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Mentődolgozók Országos Szövetsége (MOMSZ) a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreinek elvétele miatt. Mint megírtuk, az Orbán-kormány a heves tiltakozások ellenére kedden átverte a MOK-törvényt.

„Felháborodással és megdöbbenéssel vettük tudomásul a Magyar Orvosi Kamara ellen indított koncepciós támadást”

– kezdi a MOMSZ a Facebook oldalára feltöltött nyilatkozatát, amit az rtl.hu vett észre.

Azt írják,

a kormány egy köztestület ellehetetlenítésével erőszakosan érvényesíti akaratát, ezzel félredobva a XXI. század demokratikus értékeit, a társadalmi konszenzusra való törekvést, a párbeszéd ismételt elmaradása mellett.

Elfogadhatatlannak tartják, hogy egy érdekvédelmi szervezet tevékenységét akadályozzák.

Úgy vélik, a kedden rövid idő alatt meghozott törvényt sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegek érdekében nem lehet előremutatónak nevezni, az

csupán a hatalom erőfölényével való visszaélése, amely az orvosok megfélemlítésére, amely az egészségügy helyzetének további rontására alkalmas.

A nyilatkozatban továbbá félelmüket fejezték ki, hogy az intézkedés logikája alapján más érdekvédelmi szervezeteket is ellehetetleníthet a kormány. Szolidaritásukról biztosították a Magyar Orvosi Kamarát, és reményüket fejezték ki, hogy törvényi kötelezettség nélkül is kitart az orvostársadalom kitart a közös érdekek védelme mellett.

A keddi parlamenti vitában egyébként Lukács László György a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője elmondta, egy normális országban korrekt tárgyalásokat folytat a kormány a szakmai kamarákkal, itthon viszont „a parancsuralmi rendszerben” ha van egy vita, akkor azonnal hatalmi szóval lépnek fel, és 24 óra alatt ki is végzik az orvosokat. Hozzátette, szerinte az orvosi kamara helyett inkább a bűnszervezetként működő végrehajtói kamara ellen kellene fellépni egy ilyen hasonló, gyorsított törvényalkotással.