Templomra és iskolára a Kárpát-medencén kívül élő magyarságnak is szüksége van

Az elmúlt évek tömeges méretű kivándorlása új helyzetet teremtett a nemzetpolitikában.

A legnagyobb ellenzéki párt politikusa szerint, szembe kell néznünk azzal, hogy a kivándoroltak jelentős része belátható időn belül nem tud vagy nem akar visszatérni az anyaországba, így az ő oktatásuk, hitéleti és kulturális tevékenységük segítése állami feladat, amely saját intézményrendszert és finanszírozást tesz szükségessé. Szávay István ígértet tett rá, hogy amennyiben pártja kormányra kerül, úgy haladéktalanul meg fogja kezdeni ennek kiépítését.

A Jobbik képviselője sokadik alkalommal győződött meg szombaton befejeződött dublini útja során, ahol az érintett magyar szervezetek egybehangzó véleménye szerint megalapozott igény van egy Magyar Ház állami segédlettel történő létrehozására. Ez számos kiváló magyar intézménynek és programnak adhatna otthont, köztük a Dublini Magyar Iskola és Óvodának, amely jelenleg hétvégi oktatással járul hozzá az írországi magyar családok identitásőrzéséhez. Az iskola vezetői ehhez külön tantervet dolgoztak ki, amely példaértékű lehet más külföldi magyar oktatási szervezetek számára is. Szávay István reményét fejezte ki, hogy ezen javaslatokat a magyar kormány is elfogadja majd.

A politikus kitért továbbá arra is, hogy május 13-án megalakult a Jobbik Dublini Baráti Köre, amely München, New York, London, Bécs, Zürich és Bristol után mozgalmunk hetedik külföldi csoportja lett. Új tagjainkkal való beszélgetéseken ismét felmerült a magyarországi választásokon való részvétel nehézsége, nevezetesen hogy a fővárosoktól távol élők is csak a nagykövetségen voksolhatnak, így sokan csak drága és fáradságos út árán tudnak élni szavazati jogukkal. A Jobbik ezért ismételten felszólítja a magyar kormányt, hogy – eleget téve korábbi ígéreteinek – vegye napirendre a kérdést, és külhoni nemzettestvéreinkhez hasonlóan a gazdasági emigrációba kényszerült honfitársainknak is biztosítsa a levélben szavazás lehetőségét.